Nagyvilág

Holokausztban bűnös keresztényekről szólt a pápa

Az egyház szerepéről, küldetéséről és a II. vatikáni zsinat óta bekövetkezett változásairól beszélt XVI. Benedek csütörtökön a vatikáni audienciateremben, ahol a római papságot fogadta.

A lemondását bejelentő pápa valóságos egyháztörténeti órát tartott arról, hogyan látja az egyháznak az utóbbi fél évszázados alakulását, és mit vár a jövőtől – kommentálta a Vatikáni Rádió az audienciát, amelyen az egyházfő a nagyböjt kezdetén a Rómában szolgáló papokat fogadta.

„Ha visszavonulok a világ elől, imáimban akkor is veletek leszek!” – mondta XVI. Benedek az őt állva tapsoló és éltető papoknak.

Az egyházfő negyvenöt percig – írott szöveg nélkül – beszélt, felidézve az ötven évvel ezelőtt tartott zsinat eseményeit, témáit, irányzatait, amelyen 35 évesen ő maga is részt vett.

„A zsinattal az egyház megújításában hittünk” – fogalmazott XVI. Benedek. Hozzátette, hogy az 1962–1965 közötti zsinat idején még erős volt a hivatástudat, azóta számos kolostor, szeminárium bezárt, és a vasárnap szent napjából „hétvége lett”. Hangsúlyozta, hogy az egyház nem puszta intézmény, „az egyházat nem egy csoport alkotja, az egyház mi, hívők vagyunk”.

Az egyház és a modern világ viszonya a zsinat idején „rosszul kezdődött” – mondta a pápa. Miközben a Vatikánban a hitről folyt a tanácskozás, már az akkori média is az egyházi frakciók közötti politikai és hatalmi harcról tudósított. A sajtó félreértelmezte, „banálissá tette” a zsinat üzenetét – fogalmazott.

XVI. Benedek arra is kitért, hogy a zsinaton téma volt a zsidósággal és az iszlámmal való kapcsolat is. „Az egyház nem volt felelős a holokausztért, de ennek bűneit többnyire keresztények követték el” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik