spórolt Oroszországnak. Aligha kétséges ugyanis, hogy ha a hivatalban lévő orosz államfővel szemben bárkinek is lett volna esélye a hétvégi elnökválasztáson, ádáz kampány bontakozik ki, s az feltétlenül költségesebb lett volna, mint az a kortesidőszak, amely vasárnap Putyin 71,2 százalékos győzelmével lezárult. A Nyugat persze bírálja az egyoldalú kampányt és az ellenjelöltek ellehetetlenítését, Oroszországban azonban ma senkinek sem hiányzik a demokrácia. Borisz Jelcin elnöksége idején a Kreml fennen hangoztatta, hogy demokráciát épít, de ez a fogalom az ország állapotával szembesülő polgárok számára a káosz szinonimájává vált. Ezek után Putyin volt az, aki elhozta a rendet és a stabilitást – ugyan mi lehet ennél több?!
A Kreml régi-új ura tehát – a decemberi választások óta az ő akaratának végrehajtójává átlényegült törvényhozással és a minden elemző által „kézi vezérelhetőnek” vélt új kormányfővel, Mihail Fradkovval a háta mögött – szabad kezet kapott az ország sorsának alakítására.
Ez akár történelmi esély is lehet a fájdalmas, és sok érdekütközéssel járó gazdasági és kormányzati reformok elindítására. Újraválasztása után adott első nyilatkozatában Putyin máris az adóreform továbbvitelét és a természeti erőforrások fölött rendelkező óriásmonopóliumok átszervezését, valamint a bürokrácia áramvonalasítását jelölte meg második elnöksége prioritásaiként.
Talán betartja a szavát. Ám ha így is lesz, kérdés, mit lehet majd várni 2008-ban attól az utódtól, aki megörökli a Putyin által kiépített korlátlan elnöki hatalmat, viszont már nem kötik hasonló ígéretek.
