Gazdaság

A technika diktatúrája

Belgiumban szeptember második vasárnapja minden évben a kulturális örökség napja. A kulturális emlékek ínyencei elégedetten dörzsölik ilyenkor a tenyerüket, hiszen olyan kastélyokat és létesítményeket tekinthetnek meg ingyen, amelyek máskülönben egyáltalán nem látogathatók. Az idei „évad” fő attrakciója alighanem a brüsszeli Schuman téren álló hatalmas, kereszt alakú épület, a Berlaymont lehetne, amely 13 év után ezekben a napokban nyitja meg kapuit – csakhogy nem a turisták és más kíváncsi bámészkodók, hanem az Európai Bizottság körülbelül kétezer tisztviselője előtt, akik már el is kezdték birtokba venni a kereken egy tucat éven át felújított, üvegfalú épületet.


A technika diktatúrája 1

A 241 ezer négyzetméter alapterületű monstrum 1991-ig volt az Európai Bizottság főhadiszállása, ám miután kiderült, hogy az építésekor tetemes mennyiségű mérgező azbesztet is felhasználtak, az épületet határozatlan időre kiürítették. Az azbeszt eltávolítását 1994-ben kezdték meg, és a munka öt évet vett igénybe, hogy aztán többszöri csúszás után újabb öt évig tartson maga a felújítás. A költségek közben valósággal az égbe szöktek: a bizottságnak az elkövetkező 27 évben kell törlesztenie az 553 millió eurós összeget a belga államnak.

Miként arról néhány napja brüsszeli tudósítók személyesen is meggyőződhettek, a „Berlaymonster” (ahogy az épületet széles körben nevezik) sem kívülről, sem belülről nem a kényelmet, hanem a munkát szolgálja. A megújult épületet funkcionálisan három részre osztották: az egyik szárny a tisztviselők munkaterülete lesz, a felső öt emeleten rendezkednek majd be stábjukkal az Európai Bizottság tagjai – köztük a magyar Kovács László -, végül az alsó tágas térben mozoghatnak majd az újságírók, a hivatalos látogatók, a lobbisták, vagyis mindazok, akiknek dolguk van a falai között. A költözés nagy nyertesei, legalábbis ami a lehetőségeket illeti, a média képviselői lesznek, akiknek a mostaninál kétszer nagyobb befogadóképességű, 300 férőhelyes sajtóközpont áll majd a rendelkezésükre.


A technika diktatúrája 2

Berlaymont, tanácsterem. Bizottsági döntésekhez.

Az épületet a modern technika legújabb vívmányaival szerelték fel. Majdnem mindent számítógép vezérel majd, a belső világítás erőssége például folyamatosan a külső fényviszonyokhoz igazodik. „Amit látnak, az a technika diktatúrája” – érzékelteti az újságírókkal az idegenvezető, hogy a bizottság elnöke és a biztosok sem mindenhatók, lesz, aki még nekik is dirigál majd az épületben.

A belső kialakítás mindazonáltal egyáltalán nem hivalkodó, sőt inkább spártaian egyszerű – amivel nyilván azt kívánták érzékeltetni, hogy noha hely éppen lenne rá, korántsem a luxusra költötték az európai adófizetők pénzét. Még a főnökök és a beosztottak irodái között sincs nagy különbség, legfeljebb a tér, ami a bizottság tagjai esetében nagyobb, 75 négyzetméter lesz. A 25 tagú irányító testület minden héten egyszer a ház legfölső szintjén, egy ovális alakú tárgyalóasztal körül vitatkozik és hoz majd döntéseket. A Berlaymont-ban nincs sem uszoda, sem konditerem, de még helikopter-leszállópálya sincs a tetején. Fényűzés nincs tehát, leszámítva azt a két szaunát, amelyeket az épület alagsorában alakítottak ki – két Észak-Európából érkező biztos kérésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik