Bár mostanáig jórészt az élelmiszerként, vagy takarmányként szóba jöhető növényekből állítottak elő genetikailag módosított fajtákat a kutatók, mára már a dísznövények is sorra kerültek. Így az amerikai Scott nevű vállalat genetikusai a golfpályák füvesítésére szánt selymes és sima gyepet adó szittyót is génmanipulálással tették ellenállóvá a növényvédő szerekkel szemben. Az új fajta környezeti hatásait elemző vizsgálatokat az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) kutatói végezték. Ők két éven át gyűjtögették a kísérleti ültetvények környékén vadon élő szittyók magvait, és úgy találták, hogy azok két kilométeres körzetben gyakran a módosított példányok pollenjéből származnak. Sőt, a kutatók 21 kilométeres távolságban is azonosítottak már második generációs génmanipulált növényeket, ez pedig jóval felülmúlja a korábban a repcével végzett hasonló vizsgálatok eredményeit, amelyek szerint a gének a virágpor útján legfeljebb 3 kilométeres távolságba juthatnak el. A felfedezés ismeretében valószínű, hogy a génmanipulált szittyómagvak forgalmazását egyelőre nem engedélyezik az Egyesült Államokban.
- 04:40 Saját felesége ölhette meg a római császárt
- 04:10 Remeteként élt a híres magyar költő
- 22:05 Az Egyesült Államok újabb hajót bombázott szét, azt állítják, hogy drogcsempész volt
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 18:09 Orbán Viktor: Iványi Gábornak én személyesen sok mindennel tartozom
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 16:47 Létfontossági szervekre célzott a budapesti MOL Campus éttermében tartott szülinapi bulin késelő 19 éves férfi
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 16:00 A püspöki kar szerint sokan pártpolitikai üzenetként értelmezik a háborús körlevelet
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
