Nagyvilág

Képviselők fenyegették meg Tóásót

tóásó előd (tóásó edit, )
tóásó előd (tóásó edit, )

Elvitték személyes tárgyait is, ezért a magyar vádlott hazaküldte az "igazát" tartalmazó naplóját.

Újabb tárgyalási fordulót tartottak Bolíviában az úgynevezett terrorista perben: a Santa Cruz-i bíróságon Tóásó Előd ismételten az ügy nemzetközi kivizsgálását sürgette, valamint elárulta azt, hogy a börtönben való fogva tartása alatt naplójába leírta az igazságot mindarról, ami történt, és a dokumentumot hazaküldte Magyarországra – írta az El Deber bolíviai hírportál.

A magyar vádlott a bíróságon elmondta, hogy naplóját azért küldte haza, mert attól tartott, hogy elkobozzák. Beszélt arról, hogy 2010-ben a börtönben megfenyegette őt két volt bolíviai képviselő, Boris Villegas és Carlos Núnez del Prado, és cellájából elvitték személyes tárgyait, többek között a családjától kapott képeslapokat, családi fényképeket és néhány illatszert is. Tóásó Előd ezenkívül újfent azt kérte az ügyészségtől, hogy egy nemzetközi szervezet vizsgálja ki az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz Las Américas nevű szállodájában 2009. április 16-án történteket.

A hivatalos verzió szerint bolíviai kommandósok a hotelban rajtaütöttek az elnök ellen összeesküvést szövők egy csoportján, lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgárságú Tóásó Elődöt pedig letartóztatták.

A magyar vádlott szerint az ellene szóló bizonyítékokat meghamisították és manipulálták őket. “Ügyész urak, kérem hogy lássák meg az igazságot, az igazság nem az, amit a vádirat tartalmaz” – hangoztatta a bíróságon Tóásó.     

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik