Nagyvilág

Válságos állapotban Tito özvegye

Tito és felesége (tito, jovanka broz, )
Tito és felesége (tito, jovanka broz, )

A néhai jugoszláv elnök 89 éves özvegyét nagyon elhanyagolt állapotban szállították kórházba. Küzdenek az életéért az orvosok.

Jovanka Brozt péntek délután félig eszméletlenül, nagyon elhanyagolt állapotban vitte be a kórházba két rokona. Az első vizsgálatok kivételesen rossz vérképet mutattak. Emellett felfekvési sebei vannak, és ismeretlen eredetű sebeket találtak a mellkasán.

Rokonai szerint az idős asszony az elmúlt napokban nem engedte, hogy orvoshoz vigyék. Csak azután tudták kórházba szállítani, hogy állapota súlyosbodott, és már nem tudott ellenkezni.

A beteget felkereste a kórházban Ivica Dacic miniszterelnök is.

Jovanka Broz 1924-ben született a horvátországi Likában, nemzetiségét tekintve szerb. 1952-ben ment férjez Titóhoz, és a politikus haláláig, 1980-ig volt az élettársa. A volt jugoszláv vezető halála után szerény körülmények között, elvonultan élt Belgrádban, egy ideig személyi okmányai sem voltak. Tito feleségeként a Délnyugat-Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt az élő szemtanúja, ezért a szerbiai tömegtájékoztatás, de más volt jugoszláv tagállamok médiája is nyomon követte sorsát, a vele történtek nagy médiaérdeklődést váltottak ki, jóllehet ó maga nagyritkán jelent meg a kamerák előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik