Nagyvilág

Obamát nem csapta meg a vásárlási láz

A nagy leárazások és a meghosszabbított nyitva tartás is hidegen hagyta az elnököt, aki lányaival inkább egy nyugis könyvesboltba ment.

Obama két lánya, Sasha és Malia társaságában tért be az egyik washingtoni könyvesboltba, ahol szemmel láthatóan nem volt nagy tömeg. Nyilván azért nem, mert – ahogy már megírtuk – a könyv nincs az amerikai gyerekek „mit kérek karácsonyra” listáján. Azt sajnos nem látni a képen, hogy mit választott az elnök, de – ahogy látható – nem távoztak üres kézzel.

Fotó: Tumblr

Ha Barack Obamát nem is, de amerikaiak millióit sikerült becsábítani a boltokba. Az amerikai Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség (NRF) becslése szerint az idei négynapos ünnepi hétvégén 140 millió bolti vásárló lehet, kicsit kevesebb, mint a 2012-es 147 milliós vásárlói tömeg. Az NRF szerint 2012-ben négy nap alatt megközelítőleg 60 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak, de a 2013-as adataikat még nem tették közzé.

Ez már nem pusztán vásárlási láz

A négynapos hosszú hétvégét a „kiberhétfő” fogja követni, amikor kifejezetten az elektronikai és számítástechnikai cikkek eladásáról fog szólni a nap. A bolti eladások mellett itt már azonos szerep fog jutni az e-kereskedelemnek. A Nielsen piackutató felmérése szerint a vásárlók 46 százaléka, már online fogja leadni a megrendeléseit, elkerülve a bolti sorban állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik