Nagyvilág

Veszélyben Obama titkosszolgálati reformja

Barack Obama (barack obama, )
Barack Obama (barack obama, )

A Nemzetbiztonsági Ügynökség ragaszkodik hozzá, hogy közös irányítás alatt maradjon az NSA és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága.

Hiába az elnöki akarat, hiába a két pozíció szétválasztását sürgető felhívások, egyszemélyi irányítás alatt marad az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon kibernetikai parancsnoksága – közölte Caitlin Hayden, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

A Fehér Ház korábban fontolóra vette, hogy a nagyszabású titkos elektronikus adatgyűjtés részleteinek Edward Snowden által történt leleplezése nyomán – a szervezet hatvanegy éves fennállása során először – polgári vezetőt nevezzen ki az NSA élére.

Az NSA és az amerikai védelmi minisztérium kibernetikai parancsnokságának élén egyaránt Keith Alexander tábornok áll, aki márciusban nyugállományba vonul. Utódja minden valószínűség szerint szintén katona lesz.

Cél a magánszféra sérthetetlensége

Hayden a koordináció hatékonyságának fenntartásával indokolta a két pozíció egyben tartásáról szóló elképzelést. Barack Obama elnök korábban az MSNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy meg kívánja reformálni az NSA tevékenységét annak érdekében, hogy szavatolja az amerikaiak magánszférájának sérthetetlenségét.

Az elnök által felállított munkacsoport vasárnap terjeszti a Fehér Ház elé ajánlásait. A The Wall Street Journal című napilap arról számolt be, hogy a testület az NSA polgári irányítását kívánja javasolni, valamint az adatgyűjtésre vonatkozó előírások szigorítását és azt is, hogy az ügynökség egy „harmadik félnél” tárolja a telefonbeszélgetésekről összegyűjtött metaadatokat.

Hayden nem kívánta kommentálni a lapértesüléseket, csak annyit mondott, hogy a jelentés még nem végleges, azt a Fehér Ház még nem kapta meg, és még nem dolgozták ki a részleteket azzal kapcsolatban, hogy azt milyen formában és mikor tárják a nyilvánosság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik