Nagyvilág

Óriás kordonokkal óvták a Mikulást

Két méteres rácsok mögé bújtatták a Télapót az oroszországi Szamarában. A tavalyi rossz tapasztalattal indokolták a furcsa intézkedést.

Az Összoroszországi Télapó Ügynökség szóvivője szerint biztonsági megfontolásokból vontak kordont az ajándékokra váró gyerekek és a Mikulás közé a Volga-parti városban, bár a kétméteres magasság szerinte is kissé túlkapásnak tűnt. Ljubov Jakimova elmondta, hogy az intézkedésre a tavalyi események fényében volt szükség, amikor a város főterén lebonyolított ajándékosztáskor a gyerekek soraiban olyan tülekedés kezdődött, hogy a Télapót az összes krampusszal és Sznyegurocskával egyetemben a karhatalmi erők bevetésével kellett kimenteni a tömegből.

A Télapó szóvivője szerint a kordon idei felállításának a gyerekek testi épségének megóvása volt a célja. Arról pedig senki nem tehetett, hogy a rendőrségi raktárakban csak az évekkel korábban történt kormányellenes tüntetések során alkalmazott útakadályok voltak elérhetők erre az alkalomra.

A szamarai mikulásos vasfüggöny azután váltott ki országos derültséget és felháborodást, hogy az egyik helyi blogger megosztotta a világhálón a helyszínen készített felvételeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik