Nagyvilág

Tüntetők akadályozzák a választási regisztrációt

thaiföldi tüntetés (thaiföld, bangkok, tüntetés, )
thaiföldi tüntetés (thaiföld, bangkok, tüntetés, )

A thaiföldi kormány ellen tüntetők ezrei zárták körbe hétfőn azt a bangkoki stadiont, amelyben az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációja kezdődött volna.

A demokrata párti tüntetők még az éjjel gyülekezni kezdtek a stadion körül, s elállták annak bejáratait.

A résztvevők politikai reformok szorgalmaznak még a választások előtt, és egy választás nélkül felálló ideiglenes kormányt akarnak, hogy megakadályozzák a 2006-ban megdöntött Thakszin Sinavatra kormányfő híveinek újabb választási győzelmét.

Jelenleg Jinglak Sinavatra, Thakszin húga tölti be a miniszterelnöki posztot.

A Szuthep Thaugszuban vezette Demokrata Párt hívei hónapok óta követelik az általuk korruptnak tartott kormány távozását, azt állítva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak bátyja, a 2006-ban a hadsereg által eltávolított, majd a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll.

Novemberben a tüntetők több kormányépületet is elfoglaltak, hogy megbénítsák a kabinet munkáját.

A tüntetések miatt korábban Jinglak Sinavatra előre hozott választások kiírására kényszerült. Ugyanakkor kormánypártnál országszerte jóval kevésbé népszerű, de Bangkokban nagy támogatást maga mögött tudó Demokrata Párt szombaton bejelentette, hogy bojkottálja a február 2-ra meghirdetett voksolást, újabb lendületet adva a korábban kifulladóban lévő demonstrációknak.

A párt felhívása nyomán vasárnap ismét kormányellenes tüntetők tízezrei lepték el Bangkok utcáit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik