Nagyvilág

Kémkedett dolgozói után az Aldi?

Éveken keresztül megfigyeltette dolgozóit a németországi központú Aldi Süd nemzetközi diszkontáruházlánc - írta a Der Spiegel című német hetilap egy magándetektív beszámolója alapján.

Az Aldi Süd hivatalosan a bolti lopások megakadályozására adott megbízásokat Wolfgang Paul magándetektívnek, de egyebek mellett arra is utasította, hogy a felügyelete alá tartozó áruházakban figyelje meg a dolgozókat a raktárakban és az öltözőkben elhelyezett kamerákkal, készítsen jelentéseket a szokásaikról, a rendhagyó, feltűnő jelenségekről, de az alkalmazottak között szövődő szerelmi kapcsolatokról is.

Amikor a külső vállalkozóként dolgozó detektív kifogásolta az előírt módszereket, az óriáscég menedzserei megfenyegették, hogy visszavonják a megbízásokat, és a vállalat ügyvédeit mozgósítva tönkreteszik – áll a beszámolóban.

A cég a Der Spiegelnek megküldött állásfoglalásában visszautasította a vállalkozó állításait, és hangsúlyozta, hogy nem adott megbízást magándetektíveknek jogellenes módszerek alkalmazására, és nem is tűr el ilyesmit.

A lap emlékeztetett az Aldi egyik legnagyobb versenytársa, a Lidl 2008-as megfigyelési botrányára. A Lidl több száz németországi üzletében rendszeresen megfigyelték a dolgozókat biztonsági kamerákkal és hivatalosan a bolti lopások megakadályozása céljából megbízott magándetektívekkel.
“Nincs semmi különbség az Aldi és a Lidl között” – mondta a Der Spiegelnek Wolfgang Paul, aki csaknem 15 évig dolgozott az Aldi Südnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik