Nagyvilág

Diszkótűz: volt, aki megfulladt, volt, akit agyontapostak

A brazil hatóságok nem végleges adatai alapján 232-en vesztették életüket a dél-brazíliai Santa María településen szombat éjjel kitört diszkótűzben.


(Fotó: AFP)

A hivatalos tájékoztatás szerint a tüzet eloltották, és 232 holttestet szállítottak el azonosításra a helyszínről a városi sportközpontba. Kórházban még 117-en vannak. Korábban azt közölték, hogy 245-en haltak meg, azóta azonban újabb számlálást végeztek – közölte Cleberson Braida Bastianello őrnagy, az illetékes rendőrfőnök. A rendőrség szerint már az összes holttestet elvitték az épületből, amelyet lezártak a vizsgálatok idejére.

Óriási volt a pánik

A brazil sajtó vasárnapi beszámolója szerint a szerencsétlenséget a bengáli tűzzel való játszadozás okozta. A tűzvész akkor keletkezett, amikor a színpadon zenélő helyi rockegyüttes egyik énekese kisebb bemutatót tartott. A kezében lévő eszközből a szikrák a plafonig ugrottak fel, és aztán meggyújtották a mennyezeti hangszigetelő műanyag habot. A lángok rendkívül gyorsan szétterjedtek. Pánik tört ki, az áldozatok nagyobb része megfulladt, másokat agyontapostak.

Az Estado de Sao Paulo című lap azt írta, hogy a Kiss nevű szórakozóhelyen közel kétezren tartózkodtak, ebből ötszázan az épületen belül. Egy túlélő szerint a diszkó tele volt, de nem túlzsúfolt a katasztrófa perceiben. Főként diákok ünnepeltek, akik a negyedmillió lakosú egyetemi városban tanultak. Más résztvevők beszámolói szerint a tűzoltók és mentők gyorsan kiérkeztek, és segítséget kaptak a fiataloktól is, amikor ajtókat, ablakokat, falakat áttörve igyekeztek kiszabadítani az épületben rekedteket.


(Fotó: AFP)

Az egyetem egyik orvosprofesszora, Paulo Alfonso Beltrame szerint a mérgező füst megzavarta a menekülők irányérzékét, és ezért sokan nem találták meg a vészkijáratokat. Egy mosdóban legalább ötven holttest volt, ami arra utal, hogy összetévesztették a mellékhelyiség ajtaját a kivezető ajtóval – mondta.

Egyes túlélők arra panaszkodtak, hogy a diszkó alsó szintjén zárva voltak a vészkijáratok, az épület egyetlen bejáratánál pedig a belépésre várakozók sorait szabályozó vasrácsok akadályozták a menekülést. A tűzoltók főnöke szerint az első percekben, amikor a rendezők még nem ismerték fel a helyzet súlyosságát, akadályozták a távozást, mert ki akarták fizettetni a vendégekkel a fogyasztásukat. A diszkó működési engedélye tavaly augusztusban lejárt – állították tűzoltók.

Az államfő is könnyezett

Santa María a déli Rio Grande do Sul államban van, annak fővárosától, Porto Alegrétől 286 kilométerre. Életének nagy részét ez utóbbi városban töltötte Dilma Rousseff brazil elnök, aki a katasztrófa hírére megszakította külföldi programját, és hazautazott Chiléből, az Európai Unió és a latin-amerikai és karibi államok gazdasági közössége (CELAC) csúcstalálkozójáról.

Az államfő könnyekkel küszködve jelentette be döntését, és azt, hogy felhívta kormánya tagjait, hogy mindenben segítsenek és ők is utazzanak a városba. Az egészségügyi minisztérium égési sebek ellátásában járatos orvosokat toboroz más szövetségi államokban is.


(Fotó: AFP)

Rousseff gépe egyenesen Santa Maríába tartott, ahová helyi idő szerint kora délután érkezett meg. Az elnök először a Caridade de Santa María kórházat kereste föl, ahol a legtöbb sérültet kezelik, beszélgetett velük és hozzátartozóikkal, majd a sportközpontba ment. Jelen volt az oktatási miniszter, az egészségügyi miniszter és azok a kormánytagok, akik az elnökkel együtt részt vettek a Santiago de Chile-i csúcson. Santa María polgármestere 30 napos gyászt rendelt el a városban.

A brazíliai biztonsági előírások és a katasztrófavédelem a nemzetközi figyelem középpontjában áll két ott sorra kerülő tömegrendezvény, a 2014-es labdarúgó világbajnokság és a 2016-os nyári olimpia miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik