Nagyvilág

Nőt akar elnöknek a milliárdos

Hillary Clinton (Hillary Clinton)
Hillary Clinton (Hillary Clinton)

Soros György támogatja Hillary Clinton indulását a 2016-os elnökválasztáson.

A magyar származású amerikai pénzügyi befektető elvállalta, hogy társelnöke legyen a ReadyforHillary (Hillaryra készen) nevű politikai akcióbizottságnak, amelynek célja előmozdítani Clinton indulását az elnökjelöltségért – közölte a FoxNews amerikai tévécsatorna internetes oldalán. Hillary Clinton – volt first lady és egykori külügyminiszter – eddig nem jelentette be, hogy indulna – 2008 után másodszor – a demokraták színeiben az elnöki posztért, amely 2016-ban Barack Obama második mandátumának lejárta után üresedik meg. Sokan úgy vélik azonban, hogy végül is versenybe száll.

A 83 éves Soros György közleményben tudatta, örömmel csatlakozik az akcióbizottságot támogató több mint egymillió amerikaihoz. Az üzletember mintegy 20 milliárd dolláros (4280 milliárd forintos) vagyonával idén szeptemberben a 19. volt a Forbes magazinnak az Egyesült Államok leggazdagabb embereit számon tartó négyszázas listáján. Soros a demokraták régi támogatója, korábban egymillió dollárt adományozott az Obama elnökjelölti kampányát segítő akcióbizottságnak.

Hillary újra kampányolt

Néhány napja Hillary Clinton először jelent meg egy nyilvános politikai eseményen azóta, hogy az év elején távozott Barack Obama kormányzatából, amelyben külügyminiszterként szolgált. Hillary Clinton a virginiai Falls Churchbe azért ment, hogy híveket toborozzon Terry McAuliffe kormányzójelöltnek, akit családja régi barátjának nevezett. Csakis a baráti kapocs motiválta, mert más demokrata párti jelölteket támogatva nem vett részt nyilvános eseményen az utóbbi időben.

Így az elemzők is csak találgatnak, hogy hétvégi közszereplése politikai visszatérését jelzi-e. Hillary Clinton 20 perces szónoklata mindenesetre nemcsak egy barát támogatása volt, inkább hasonlított egy hagyományos kampánybeszédre, amelyben a Republikánus Párt politikáját ostorozta, felelőssé téve a 16 napos kormányzati leállásért.

Független felmérések szerint McAuliffe esélyesebb a kormányzói tiszt elnyerésére, mint republikánus ellenfele, a konzervatív Ken Cuccinelli, mert népszerűbb a női szavazók körében. A választás november 5-én lesz. A demokratáknál sokan Hillary Clintont tartják a párt legesélyesebb politikusának az elnöki posztért folyó küzdelemben a 2016-os választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik