Gazdaság

Nem jólétfüggő

A magyarországi környezetvédő mozgalmakról szóló cikkükhöz (Nyugatra zöldebb, Figyelő, 2003/26. szám) szeretnék néhány megjegyzést fűzni. Az Európai Unió 2001-ben megjelent új közlekedéspolitikája szerint a közlekedés külső költségei az EU-ban meghaladják a nemzeti össztermék 8 százalékát.

(Külső költségeknek vagy externáliáknak nevezik azokat a tételeket, amelyeket nem az adott termék vagy szolgáltatás használója fizet meg, hanem a szélesebb közösség, az egész társadalom, illetve az elkövetkező nemzedékek.) Magyarországon is hasonló lehet az arány. Szakértői számítások szerint ezen belül csak a kamionforgalom évente mintegy 250 milliárd forint olyan kárt okoz, amelyek költségeit nem a kamionok üzemeltetői viselik. A közlekedés torz árai hatalmas mértékben ösztönzik a környezetszennyezést, és egyúttal jelentősen csökkentik a gazdasági hatékonyságot.


Nem jólétfüggő 1

Cikkük szerint „bizonyos fokú jólét kell ahhoz”, hogy az állampolgárok a környezeti értékekre is figyeljenek. Ha ez bekövetkezik, akkor remélhetnek nagyobb társadalmi támogatottságot a zöldek is. A tények azonban cáfolják ezt az állítást. Erős környezetvédelmi mozgalmak működnek a világ szegény országaiban annak ellenére, hogy ott sokkal nehezebb körülmények között végzik tevékenységüket, sőt, aktivistáik nemegyszer az életüket kockáztatják. A rendkívül népszerű brazil szakszervezeti vezetőt, Chico Mendest például 1988-ban azért gyilkolták meg, mert élére állt az esőerdők megmentéséért küzdő mozgalomnak. (Róla szól a Lassú tűzön című film, Raul Julia főszereplésével. Érdemes megnézni.) A neves nigériai író, Ken Saro Wiwa az ogoni nép küzdelmét vezette a Shell olajtársaság ellen, amely a környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával folytatta a kőolaj kitermelését, tönkretéve a helyi lakosság életfeltételeit. 1995-ben halálra ítélték – egy olyan koncepciós perben, amelyet az akkori brit miniszterelnök „bíróság általi gyilkosságnak” nevezett -, s a széles nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték. Indiában a százezrek lakóhelyét és pótolhatatlan kulturális értékeket megsemmisítő Narmada gát építése ellen bontakozott ki átfogó lakossági mozgalom. A világ gazdaságilag egyik legelmaradottabb országában, Nepálban befolyásos mozgalmat hoztak létre a nők, akik saját testükkel védik az erdőket a kivágástól. Az ismert gazdasági nehézségekkel küszködő volt Szovjetunió egész területét behálózza a rendkívül sokoldalú és eredményes tevékenységet folytató Társadalmi-Ökológiai Szövetség nevű környezetvédő civil szervezet. A felsorolást még hosszú oldalakon lehetne folytatni.
LUKÁCS ANDRÁS
a Levegő Munkacsoport elnöke

Ajánlott videó

Olvasói sztorik