Nagyvilág

Sok halottja van a rigai tetőomlásnak

rigai tetőomlás (rigai tetőomlás)
rigai tetőomlás (rigai tetőomlás)

Több mint harminc halottnál jár a rigai tetőomlás veszteséglistája. A mentés még tart, egyelőre nem tudni, pontosan hányan rekedtek a romok alatt.

A legfrissebb fejleményekről Rihards Koslovskis belügyminiszter számolt be az LNT tévének nyilatkozva. Egy korábbi értesülés szerint a halottak között három tűzoltót azonosítottak. A helyi katasztrófavédelem közölte a Twitteren, hogy a súlyos balesetnek 28 sérültje is van. Sokakat ki tudtak szabadítani a rájuk omló törmelékek közül.

A szerencsétlenség pontos oka továbbra sem ismeretes, de összefüggésben lehet azzal, hogy a belvároshoz közeli, 2011-ben megépült bevásárlóközpont tetején egy télikert és játszótér létesítésén dolgoztak. Az orosz Vesztyi televízió helyszínen lévő riportere úgy értesült, hogy az áruház tetejére a munkákhoz homokot és más építőanyagokat halmoztak fel, aminek a tegnapi folyamatos esőzés miatt megnövekedett a súlya, s ez okozhatta a súlyos balesetet.

Szemtanúk beszámolója szerint a tető leomlását megelőzően megszólaltak az épület riasztócsengői. Egy túlélő szerint a balesetben falak is ledőltek.

A tűzoltók sokakat ki tudtak szabadítani a rájuk omló törmelékek közül. A mentésben katasztrófavédelmi egységek is részt vesznek több keresőkutya segítségével, továbbra sem tudni azonban, hogy hányan lehetnek a romok alatt.

Megcsörgetik a mobilokat

A területen időről időre leállítanak minden gépet. Ennek oka, hogy a hatóságok felkérték a hozzátartozókat, csörgessék meg a romok alatt rekedt családtagjaik telefonját, ami nyomra vezetheti a kutatást végzőket.

Négy darut és katonákat is bevetettek a munkálatokba, a mentés azonban lassan halad, mert az eddig 500 négyzetméteres területen beomlott tető megmaradt része sem stabil, és a tűzoltók szerint újabb omlással fenyeget.

Nemzeti gyász

Andris Berzins államfő a helyi rádióban bejelentette, hogy a történtek miatt nemzeti gyászt rendelnek el a balti országban. A BBC azt írja,a rendőrség nyomozást indított.

A lett állami vérellátó központ péntek délelőtt arra kérte a lakosságot, hogy adjanak vért a tetőomlás sérültjeinek. Máris több tucatnyian jelentkeztek, a véradó helyeken sorok alakultak ki. Sok rigai lakos a bevásárlóközponthoz ment, hogy virágot és mécsest helyezzen el a tragédia színhelyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik