Nagyvilág

Janukovics a magyarázkodik a népnek

timosenko (timosenko, )
timosenko (timosenko, )

Viktor Janukovics elnök megtörve a hallgatást, hétfőn nyilatkozatban kérte az ukrán állampolgárok megértését Ukrajna EU-társulási folyamatának leállításáért.

“Időnként nehéz döntéseket kell meghoznom. Ez néha azzal a kockázattal jár, hogy nem értenek meg engem. És éppen ezért azt kérem ma a népünktől, hogy hallgasson meg engem személyesen” – közvetítette az ukrán államfő üzenetét sajtószolgálata.

Leszögezte, hogy az európai standardok szerinti társadalom létrehozásának nincs alternatívája Ukrajnában. “Az általam képviselt politika ebben mindig következetes volt, és az is marad” – jelentette ki az elnök. Hangsúlyozta: a reformok, amelyeket a vezetés véghezvitt, bizonyítják, hogy az ország az európai úton halad. Olyan államot építünk, amelyben az emberi jogok, a törvény előtti egyenlőség, a választás joga és a szociális biztonság a legfontosabb értékek mindenki számára, függetlenül attól, mely régióban él, és melyik térre megy ki a véleményét kinyilvánítani – hangoztatta az elnök. Mint fogalmazott, “senki nem lopja el az európai Ukrajnáról szóló álmot”.

“Nem hagyhatom kenyér nélkül a családot”

Hozzátette ugyanakkor, hogy “tisztességtelen és igazságtalan lenne”, ha nem gondoskodna a “leghátrányosabb, legvédtelenebb helyzetben lévőkről”, akik a leginkább megsínylenék az átmenet időszakát.

“Nem lenne igazam, ha nem tennék meg mindent, amit meg kell tennem azért, hogy az emberek ne veszítsék el a munkahelyüket, megkapják fizetésüket, nyugdíjukat, ösztöndíjukat” – jelentette ki. Hozzátette, hogy nem hagyhatja magukra az embereket, ha bekövetkezik “az érzékelt nyomás hatására a termelés leállása, és milliók kerülnek emiatt utcára”.

“Szeretném, ha a mi nagy ukrán családunkban béke és nyugalom lenne. Mint apa, nem hagyhatom kenyér nélkül a családot” – fogalmazott Janukovics. Az államfő ígéretet tett arra, hogy hamarosan televíziós interjúban fejti ki bővebben álláspontját.

Timosenko éhezik

Eközben Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő bejelentette, hogy éhségsztrájkot kezd az európai integrációért tüntetők iránti szolidaritása jeléül. Üzentében kijelentette, boldog, hogy “ukránok százezrei” vonultak utcára országszerte és külföldön. Arra buzdította a tüntetőket, hogy “soha nem látott méretű lavinát indítsanak el”, s ne engedjék, hogy “Janukovics tekintélyelvű maffiája” tönkretegye az életüket. Követelte az államfőtől, hogy írja alá Ukrajna és az Európai Unió társulási megállapodását.

Legutóbb a meggyengült egészségi állapotú volt kormányfő a tavaly őszi parlamenti választások után kezdett éhségsztrájkot a harkivi vasutas kórházban, ahol rabként kezelik. Így tiltakozott akkor az ellenzék szerinti választási csalások miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik