A hazai tőzsdeindex – ütemes emelkedésének köszönhetően – hároméves rekordot állított fel, és a szakértők ma a 10 ezres lélektani küszöböt is átléphetőnek látják. Üröm az örömben, hogy ismét azzal kell szembenéznünk: teljesen ki vagyunk szolgáltatva a külföldi befektetőknek. A BÉT régen látott jó teljesítményét ugyanis kizárólag a külföldi alapok megújult vásárlási kedvének köszönhetjük.
E befektetők jelenleg annak ellenére veszik a papírjainkat, hogy tisztában vannak a magyar gazdaságpolitika anomáliáival. Nem foglalkoznak a pénzügyi tárca és a jegybank közötti nyilvánvaló feszültségekkel sem, és abból szintén nem csinálnak túl nagy gondot, hogy a második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a hazai társaságok zöme ezúttal a biztató évkezdet ellenére rossz eredményekről számolt be – igaz, az elemzők sem temetik az év egészét.
Arról persze nincs szó, hogy az alapok szakemberei teljesen elvesztették volna a józan eszüket, hiszen nagybevásárlást kizárólag a hazai blue chipeknél tartottak, ahol pedig – a Matávot leszámítva – az utóbbi hónapokban is futott a szekér, a fő húzóerőnek számító OTP Bank pedig minden elemzői várakozást felülmúló eredményt produkált.
A dicsőség tehát ezúttal is a börze lokomotívját alkotó cégeké, de a BUX látványos emelkedése talán néhány további hazai papírra is ráirányítja a figyelmet. A BÉT-re jó periódus köszönthet, annál is inkább, mivel a pesti parkett eseményein többek szerint ezúttal talán valóban az uniós csatlakozás miatti konvergencia hatás nyomai érhetők tetten. A külföldieknek a magyar piac iránti bizalma nem csupán visszatért, de a befektetők vélhetően most ébredtek rá, hogy papírjaink nem csak a nyugatiakhoz képest alulértékeltek, hanem a lengyel és cseh részvényekkel összehasonlítva is. A vásárlási láz így akár hosszú hónapokig eltarthat..
