Kérdezze meg könyvelőjét, adótanácsadóját – akár ez is lehetne a szlogenje annak a szemléletformáló kampánynak, amelyet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által életre keltett Öngondoskodás – A pénzügyi és befektetési kultúra fejlesztéséért Alapítvány készül indítani. Így nyilatkozott lapunknak Bruck Gábor a Sawyer Miller Group nevében, miután 33 reklám, pr és kommunikációs ügynökség közül a cége által vezetett konzorciumot hozták ki a „hadjárat” felépítésére és lebonyolítására kiírt pályázat győzteseként. A második helyezett a BÉT Rt. jelenlegi kommunikációját alakító Political Capital Kft. konzorciuma lett, aminek akkor lehet jelentősége, ha a mostani első helyezett valamilyen okból visszalépne. A szerződést ugyanis még nem írták alá a felek, jelenleg annak véglegesítésén dolgoznak.
Bruck Gábor. A könyvelőket is továbbképzik.
A győztes konzorcium tagjai közül a Geszti Péter nevével fémjelzett Akció reklámügynökség a képi és arculati elemekért felelős. A Sawyer Miller érdekeltségébe tartozó Marketing Centrum piackutató a kampányt megelőző alapozó kutatásokat készíti és a monitoring lebonyolítását látja el. Végül a pénzügyi szakmai hátteret pedig a korábban a nyugdíjreform koncepciójának megszületése körül bábáskodó Gere Ádám befektetési bankár által vezetett A-Makadám Kft. biztosítja.
ELSZÁNTÁK MAGUKAT. Noha a BÉT Rt. magáncég, ismerve a pesti börze elmúlt évekbeli sanyarú helyzetét, a részvénybefektetők menekülését a parkett közeléből, a kezdeményezés egyáltalán nem meglepő. A Magyarországon amúgy sem túl magas lakossági részvénytulajdon ugyanis 1998-ban, az orosz válság idején alaposan megcsappant, majd 2001-ben, amikor a lakossági részvényügyletek árfolyamnyereségét az akkori kormány 20 százalékos adóval sújtotta, ismét komoly kiábrándultság volt tapasztalható a részvénypiacon. A helyzetet csak tovább rontotta, hogy az elmúlt két évben éppen azokat a tőzsdei cégeket vásárolták fel, illetve vezették ki a BÉT-ről, amelyekben hagyományosan nagyobb volt a hazai befektetők aránya, mint a külföldieké. Látván, hogy a kormányzat erejéből csak néhány kisebb súlyú intézkedésre futja, ami kevés ahhoz, hogy visszaálljon a részvénypiac régi fénye, a börzét üzemeltető BÉT Rt. tavaly arra az elhatározásra jutott: nem nézi tovább tétlenül, hogy a megtakarítások java lomha, többségében infláció alatti hozamot adó bankbetétekben pihen, inkább aktívan közreműködik egy, a pénzügyeiben a jelenleginél tudatosabban döntő lakosság kinevelésében.
BANKOK IS. A pénzügyi képzést egy kampány keretében képzelték el, amelynek menedzselésére létrehozták a fent említett alapítványt. A kezdeményezés érdekessége, hogy a finanszírozók között bankok is vannak, amelyek ugyan erősen érdekeltek a betétgyűjtésben, azonban úgy gondolják, hogy a cél – modernizálni a megtakarítások szerkezetét – ennek ellenére közös. A tervek szerint az alapítvány később a pénz- és tőkepiac szereplőinek felajánlásaiból finanszírozza majd tevékenységét. A magánpénzeket kezelő alapítvány kuratóriumát pedig 9 „pénzember” alkotja, akik között a tőzsdei, biztosítói, kibocsátói, banki szakemberek, befektetési szolgáltatók, illetve befektetési alapkezelők képviselői foglalnak helyet.
Az összesen háromévesre tervezett propaganda-hadjáratra háromszor 100 millió forintot szándékoznak elkölteni, ami azonban csak terv, és a „fedezet” még csupán részben folyt be a kasszába. Bár a felajánlások részletei nem ismertek, azt tudni lehet, hogy a BÉT Rt. az idén a célokhoz megfogalmazottakhoz képest csak egy szerény összeget, 10 millió forintot javasol elkölteni.
A megfontolt és körültekintő döntések kialakításához így máris iskolapéldával szolgál az alapítvány, legalábbis erre utal, hogy – miként Gere Ádám fogalmazott – a szűkös anyagi keretek miatt az első szakaszban „lopakodó” kampányra lehet számítani. Például nem elsősorban a költséges óriásplakátokon fogják megszólítani a lakosságot, ellenben – Bruck Gábor, a konzorciumot vezető cég fő tulajdonosának szavai szerint – nagy hangsúlyt fektetnek majd a könyvelői szakma továbbképzésére. Tapasztalataik szerint ugyanis ma a több mint 30 ezer magyarországi könyvelő munkája ott véget is ér, hogy a különféle adóbevallásokat kitölti. Arra már általában nem fordítanak figyelmet, hogy az ügyfelek milyen eszközökben tartják a pénzüket. A tervek szerint egy virtuális akadémiát hoznak létre, ahova ezek a szakemberek ingyen léphetnének be, és az interneten folytatott távoktatás keretében sajátíthatnák el a megfelelő ismereteket, amelyeket aztán továbbadhatnának több százezres ügyfélkörüknek. A reklám a kampány második szakaszában kap nagyobb hangsúlyt, míg további nem túl látványos, ám annál hatékonyabb elem lehetne, hogy megjelennének a közép- és a felsőfokú tanintézmények képzésében is. A hatást itt ugyan több év elteltével lehetne csupán mérni, de a szakemberek óriási lehetőséget látnak abban, hogy az alapoknál kezdhetik a tanítást. A kampány várhatóan a nyáron indul, a látványosabb tévé-, sajtó- és óriásplakát-reklámok az ősszel tűnhetnek fel, annak függvényében, hogy érkeznek-e további felajánlások a pénzügyi szféra részéről.
