Gazdaság

Feng shui munkahelyek – üzlet és harmónia

Jó munkahelyi légkört, inspiráló környezetet ígér az irodában is a feng shui ősi kínai módszere.

Feng shui mintára rendezte át üzletét a németországi Weiterstadtban az Edeka szupermarket vezetője. A vevőket sok természetes fény fogadja, s vásárlás közben leülhetnek újságot olvasni a pihenőhelyeken, gyerekeik pedig elszórakozhatnak a játszósarokban. Tudatosan váltogatják az egyes részlegek megvilágítását is: a mélyhűtött áruk gusztusosabban mutatnak kék, míg a zöldségek zöld fényben. A húsárukat fekete polcon tartják, így kevésbé látszik a vér. Habár a környéken két másik üzletközpont is található, az újítás olyan sikeresnek bizonyult, hogy a cégvezető egy második szupermarket megnyitását is tervezi erre a mintára.


Feng shui munkahelyek – üzlet és harmónia 1

EMBER A TÉRBEN. A feng shui az ősi kínai térrendezés művészete, szó szerinti jelentése szél és víz. Alapelve a csi, az életenergia szabad áramlása. “A feng shui több mint lakberendezési módszer. Azt is figyelembe veszi, hogyan érzi magát az ember a térben” – mondja Szilvásy Judit, az Első Magyar Feng Shui Centrum építőmérnöke. “Magyarországon egyre több üzletember kéri ki feng shui tanácsadó véleményét lakása berendezéséhez. Az irodák, üzletek kialakításánál azonban ez egyelőre ritka, akkor is többnyire a helyiség kibérlése után, nem pedig előtte jut az eszükbe” – teszi hozzá.

Nyugat-Európában, főleg Nagy-Britanniában és Németországban azonban egyes cégek igen komolyan veszik a feng shui tanítását – derült ki a WirtschaftsWoche német hetilap minapi cikkéből. Brit földön olyan cégek vették figyelembe az ősi kínai módszer elveit, mint a British Airways, az Orange vagy az Arthur Andersen. A légi társaság londoni központja például kifejezetten feng shui elvek alapján épült. A bejáratnál csörgedező patak és olívacserje fogadja az érkezőket. Az épületben is sok a növény, s törekedtek a természetes megvilágításra és a színek harmóniájára. A környezetet a munkatársak is inspirálónak találják. Márpedig a vállalatoknál alkalmazott feng shui célja éppen az, hogy a dolgozó jól érezze magát a munkahelyén, hiszen úgy jobban tud koncentrálni, nő a teljesítménye, könnyebben regenerálódik a napi stressz után, s kevesebb hiányzás, betegség fordul elő a cégnél.

A megfelelő iroda kialakítása az épület helyszínének, tájolásának megválasztásával kezdődik. Az ideális épület előtt folyó vagy tavacska található, hátulról dombok vagy kellemes külsejű magas házak védik. Fontos a körülvevő épületek állapota is: lepusztult vagy bűzös környéken nem várható jó üzletmenet. Az iroda elhelyezése függ a vállalkozás jellegétől, a cégvezető születési idejétől is, sőt, a feng shui hívei állítják: nem közömbös az sem, mikor kezdik meg és fejezik be az építkezést. Természetesen az ideális körülmények a gyakorlatban ritkák, ilyenkor utólagos kiegészítőkkel elterelik a “káros hatásokat”, ellensúlyozzák a már meglevő épület rossz kialakítását.

CSALOGATÁS. A feng shui szerint az épület bejárata legyen tágas, hívogató, jól kivilágított, a főbejárat nézzen is ki főbejáratnak. A gömbölyded formák, boltívek és a kupola a gazdagságot jelképezik. Vonzza az ügyfeleket és a jó szerencsét, ha a bejáratot kívülről növények veszik körül, vagy szőnyeget terítenek elé. A belépőt fogadja tágas porta. Ha nem elég nagy a helyiség, tükrökkel lehet a tágasság illúzióját kelteni. Itt érdemes díszítéseket, virágcsokrot elhelyezni, s ha van hely, kényelmes fotelokat is. A bejárati ajtóval szemközt ne legyen lépcső vagy lift, ezek ugyanis “elszállítják az életenergiát”, s vele a megtermelt pénzt is. Ha mégis ilyen a helyiség kialakítása, akkor állítsunk a fogadószoba közepére asztalt, vagy helyezzünk el látványos csillárt, ami megállítja az energiák gyors eláramlását.

Nagy szerepe van a többi helyiség elrendezésének is. “Az épületek energiarendszere meghatározza, hogy ugyanazon fedél alatt miért működnek egyes irodák jobban” – állítja Szilvásy Judit.


Feng shui munkahelyek – üzlet és harmónia 2

A főnöki iroda legyen a legnagyobb helyiség a cégnél, és négyzet alakot formázzon. A cégvezető asztala mögötti falra ne akasszunk túl érdekes képet, mert leköti az ügyfelek figyelmét. Nem jó, ha bejárata lifttel vagy lépcsővel szemben van. Ne legyen egyenes folyosó végén se, ezen ugyanis negatív energia áramlik. A feng shui tanítása szerint az egyenes folyosón elfogja az embert a sietség érzése, ezért célszerű ezt bútorzattal vagy szobanövényekkel megtörni, vagy ha erre nincs hely, legalább képeket vagy kisebb lámpákat akasztani a falra. Ez leköti a figyelmet és lelassítja a negatív energiát. A mosdóval szemben fekvő iroda sem szerencsés, mert innen is negatív energiák áramlanak ki. Ilyenkor tegyünk egy tükröt a mosdó vagy a szoba ajtajára. Ha az egyes irodák ajtaja a folyosóról közvetlenül egymással szemben nyílik, az feszültséget gerjeszthet a munkatársak között.

NÉGY FAL KÖZÖTT. Az irodahelyiségben az íróasztal ideális helye a bejárattól átlósan szemben a legtávolabb van. Nem fogja jól érezni magát irodájában az a dolgozó, aki háttal ül az ajtónak: folyton úgy érezheti, hogy figyelik, ellenőrzik. Ha nincs mód arra, hogy az asztalt máshova helyezze, legalább tegyen fölé tükröt vagy tükröződő felületű képet, amiben megfordulás nélkül láthatja, ki érkezik a szobába. Ugyancsak nem jó az ablaknak háttal ülni. Ha nem tudjuk elkerülni, legalább üljünk magas háttámlájú széken.

Ha egy nagyobb irodában több asztal található, ne helyezzük ezeket szembe egymással, a szemben ülők közt ugyanis feszültség keletkezik. Ha másképp nem oldható meg, az asztalok közé állítsunk szemmagasságú paravánt, vagy helyezzünk el az asztalon dísztárgyakat, akváriumot, ezek megfogják a tekintetet, s nem kell a másikat bámulni.

A helyiség hangulatához a világítás is hozzájárul. Jó, ha minden íróasztalnak saját fényforrása van. Minden helyiségben jól hatnak a dolgozók kedélyére az élő szobanövények, amelyek oxigént is termelnek.

 Egy kis Ázsia

 A feng shui alapelvei szerint épült az Asia Center, a közelmúltban átadott üzletközpont, az e tekintetben legnagyobb hazai épületkomplexum. A helyszín, a felhasznált anyagok és színek, de még a megnyitás időpontjának kiválasztása is a feng shui elvei alapján történt. A tervezők szándéka ezzel az volt, hogy a központba látogatatók, illetve az ott dolgozók jobban érezzék magukat, s ezáltal is hozzájáruljanak a beruházás sikeréhez. Az épület alaprajza fordított U alakú, sok nyitott térrel, természetes fénnyel és lekerekített sarokkal alakították ki. Az éltető energia, a csi áramlását segítik a zöld területek, sziklakertek, tavacskák, pihenőparkok.

A munkatársak hangulatát meghatározzák az iroda színei is. A harsány színek közt gyakoribb a szóváltás, ezért érdemes inkább visszafogott árnyalatokat alkalmazni. Hogy a helyiség mégse legyen egyhangú, arról képekkel, színes függönyökkel gondoskodhatunk. A fényes felületek közt az embernek mehetnékje van, nem véletlenül alkalmaznak a gyorséttermek csillogó anyagokat. A bútorok közül természetes anyagúakat érdemes választani, s nem árt ügyelni rá, hogy ne csak szögletes formák vegyék körül az embereket. Az éles sarkok, kiszögellések amúgy is negatív energiát küldenek arra, aki felé mutatnak, érdemes őket eltakarni díszítésekkel, szobanövénnyel. (Egy németországi vállalat tudatosan élt ezzel az eszközzel, amelynek székházán egy kiszögellő sarok mutat támadóan a konkurens cég vele szemben álló irodájára.)

AGYUNK TÉRKÉPE. Mit tehet egy beosztott, ha szeretné magát jobban érezni a munkahelyén, de nem rendezheti át az épületet, se az irodahelyiséget? Berendezheti saját íróasztalát a Bagua térkép szerint. Az asztal bal hátsó sarkába, a gazdagság négyzetébe helyezheti a fényforrást vagy a számítógépet. A hátsó, középső rész a hírnevet jelképezi, ide kerülhetnek a névjegyek. A jobb hátsó sarok a párkapcsolatra utal, ide kiteheti párja fényképét. Azt ki-ki maga döntse el, hogy egy dísztárgy az asztalon jobb kedvre deríti, vagy elvonja a figyelmét a munkától. Az asztalon tartsunk munka közben is rendet, mivel az íróasztal az agyunk térképe.

A feng shui egy vállalat működésében nem pusztán a munkahely kialakítására, hanem a cég egész vizuális megjelenésére alkalmazható. A Weyergans’ High-Care Cosmetics például a feng shui jegyében tervezte újra logóját. Az embléma régebben egy balra repülő madarat ábrázolt, ám mivel a balra haladás a feng shuiban a múltat jelképezi, megfordították a logót, így a madárka már a jövőbe tart…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik