Gazdaság

Vezeték nélküli jövő

A huzalmentes internet technológia felfutására Magyarországon még várni kell.

Vezeték nélküli jövő 1

Ideiglenesen használja csupán egyik új tréningtermét a Sykes Közép-Európa Kft., ezért vezetői úgy határoztak, drótnélküli számítógépes hálózatot építenek ki üzleti tevékenységük támogatására. A call centereket építő vállalat számára azért felel meg inkább a rádióhullámok terjedésén alapuló adatátvitel, mert az mozgatható elemekkel könynyen telepíthető, és így később hasonló helyzetben újra felhasználható. „Először csak teszteljük a rendszert, de úgy gondoljuk, rövid időre nem éri meg vezetékes hálózatot kiépítenünk. Egyébként is, nyitottak vagyunk az új technológiákra” – magyarázza Turi Péter, a cég call center igazgatója.

A Sykes azon ritka hazai vállalatok közé tartozik, amelyek a vezetéknélküli helyi hálózati technológia, a WLAN (erről és Wi-Fi-ről lásd külön írásunkat) – kipróbálása mellett döntöttek. Pedig a mobileszközökkel is hozzáférhető, nagy sebességű intranet és internet elérést lehetővé tévő technológia az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a legkeresettebb megoldásnak számít, amely mellett nemcsak a hálózati eszközöket gyártó cégek (például a Cisco Systems, a Buffalo, a Netgear, vagy az Ericsson), hanem a számítógépgyártók is elkötelezték magukat. Az Intel például március közepén jelent meg a Mobile Centrino nevű, noteszgépekbe fejlesztett platformjával; nem csupán egy alacsony fogyasztású processzorról van szó, hanem egy ahhoz igazodó speciális csipkészletről, továbbá egy szintén kompatibilis vezetéknélküli egységről. S hogy a gyártó nem tett rossz lóra, azt a BusinessWeek előrejelzései is igazolják: a becslések szerint 2005-re a notebookok 90 százaléka már beépített Wi-Fi antennával rendelkezik majd – ez az arány 2003 végén várhatóan csupán 35 százalék lesz.




 Szakszótár

 WI-FI. A wireless fidelity rövidítése, amely mára a vezetéknélküli internet-hozzáférés szinonimájává vált. Eredetileg egy, a rádióhullámokkal működő adatátviteli technikákat minősítő minőségellenőrző konzorcium neve. Az elektronikában 802.11b néven emlegetett szabványon alapuló megoldás képes rádióhullámokkal kiváltani a vezetékeket.
WLAN. Wireless local area network, azaz huzalmentes helyi hálózat. A gerinchálózathoz csatlakozó antennából és a mobil, vagy asztali eszközbe dugható kártyából álló rendszerrel 100 méteres körzetben kialakítható hálózatra a legtöbb számítástechnikai eszközzel (notebookkal, tenyérszámítógéppel, telefonnal) fel lehet csatlakozni.

Bár a Wi-Fi hazai elterjedtsége egyelőre jócskán elmarad az Egyesült Államokban, vagy Nyugat-Európában tapasztalhatótól (a piacot itthon egymilliárd forintosra becsülik), azért a hazai vállalatok is egyre több drótnélküli hálózatot telepítenek. Az ilyen megoldások építésére szakosodott AccessPoint Kft. ügyvezetője, Kálmán Tamás szerint így hamarosan itthon is óriási fejlődés várható. Ő úgy véli, minden olyan vállalkozásnak szüksége lehet a technológiára, amely mobil, sokat mozgó munkaerőt foglalkoztat; példaként a könyvvizsgálókat említi, akik ügyfeleiknél akár maguk is kiépíthetik saját hálózatukat, hogy az egymás közti kommunikációt elősegítsék. Arra azonban, hogy az egészségügy, vagy a közoktatás, pláne az otthoni felhasználók is felfedezzék a Wi-Fi-t, a hazai informatika lemaradása – és az eszközhiány – miatt még alighanem éveket kell várni.



Vezeték nélküli jövő 2
Wlan-kártya. Mobillá tesz.

A külföldön már rendkívül népszerű, általában internetszolgáltatók, vagy távközlési cégek által létesített drótnélküli internet-hozzáférést nyújtó úgynevezett forró pontok is csak mostanában jelentek meg Magyarországon. Ilyen először 2001-ben, a balatonkenesei Marina Port vitorláskikötőjében épült ki, és ezt csak tavaly év végén követték a Westel, majd 2003 elején a Pannon GSM által a ferihegyi reptéren megvalósított hot-spotok. A mobilszolgáltatók és a Budapest Airport Rt. által közösen nyújtott WLAN szolgáltatása több hónapos próbaüzem során ingyenesen elérhető a két mobiltársaság ügyfelei, valamint a hálózataikat használó külföldi előfizetők számára; a szolgáltatásért persze később alighanem fizetni kell majd. „A szolgáltatói aktivitás erősödése segíti majd igazán a WLAN piac felfutását” – mondja Budafoki Róbert, a Cisco Systems Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Szerinte ugyanis a kábeles infrastruktúra által le nem fedett területeken megéri a gerinchálózathoz csatlakoztatott antennákkal biztosítani a nagy sebességű internet elérést. E tevékenységre itthon elsőként az Enternet 2001 Kft. vállalkozott, ma pedig hasonló szolgáltatást nyújt az ÓbudaNet Internet Kft. is. A Cisco ügyvezetője arra is számít, hogy – mint az külföldön tapasztalható – az internetszolgáltatók közti verseny erősödésével a cégek például ADSL csomagjaik mellé extraként Wi-Fi eszközöket is az előfizetők rendelkezésére bocsátanak.

A Wi-Fi technológia oly mértékben megerősödött a nyugat-európai és amerikai vállalati piacokon, hogy mára az otthoni felhasználók is előszeretettel használják. A házi hálózat kialakítására ugyan számos technológia áll rendelkezésre – például az elektromos vezetékeken futó internet, vagy a hagyományos, kábeles hálózatok -, ezek közül mégis a Wi-Fi bizonyulhat a befutónak. Ez ugyanis, azon kívül, hogy egy társasház lakói egyetlen kábeles előfizetést többfelé oszthatnak a Wi-Fi-vel, mind a számítástechnikai, mind a szórakoztatóelektronikai eszközök közötti összeköttetés megteremtésére képes. Így rádiós kapcsolat állhat fenn a PC, a notebook, az ADSL modem, a nyomtató és a tábla-PC között, de a televíziókészülék, a házimozi-rendszer és a videojátékok között is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik