Gazdaság

Cella a zsebben

Kifejezetten az amerikai hadsereg céljaira fejlesztették ki a washingtoni védelmi minisztérium megbízásából azt az öngyújtó méretű üzemanyagcellát, amely a tervek szerint a katonák különböző hi-tech elektronikai eszközeinek energiaellátására szolgál majd. A mini erőmű a ma használatos, hasonló nagyságú akkumulátorok teljesítményének háromszorosát nyújtja, így alaposan megkönnyíti a harcosok menetfelszerelését.

A lézertávcsövek, a műholdas helyzetmeghatározóval felszerelt hordozható katonai számítógépek, a rádió adóvevők, vagy az éjjellátó, infravörös szemüvegek mind folyamatos energiaellátást igényelnek, és a működtetésükhöz szükséges telepek nemcsak nehezek, de utánpótlásuk is állandó feladatot jelent a hadtápnak. A védelmi minisztérium Darpa nevű ügynöksége ezért is dolgozik a mai akkumulátorokat felváltó üzemanyagcella-technológián. Ilyen, a gáznemű oxigén és hidrogén reakciójából energiát előállító rendszereket autókban sikeresen alkalmaztak már, hordozható formában azonban még nem sikerült minden igényt kielégítő üzemanyagcellát előállítani. Ennek oka, hogy a reakcióhoz szükséges hidrogéngáz robbanásveszélyes, így tárolása nem biztonságos. Az üzemanyagcella-akksikban ezért általában metil-alkoholt raktároznak, amelyből használat közben fejlesztik a hidrogént. A most előállított törpe-erőműben a DARPA szintén metil-alkoholból gyártja az energiatermeléshez szükséges gázt: ezt hajszálvékony csatornákon egy rendkívül szűk reakciótérbe vezetik, ahol az egy elő-katalizátornak nevezett anyaggal „elreagálva” kis adagokban szén-dioxiddá és hidrogénné alakul, amely újabb vezetéken át távozva már biztonságosan egyesülhet az oxigénnel. A Darpa mérnökei szerint az alkoholt gázzá átalakító rendszer miniatürizálásával jelentős lépést tettek a tartós, nagyteljesítményű, hordozható üzemanyagcellák előállítása felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik