Tocsik Márta

A Legfelsőbb Bíróság Markó utcai épületében álló Justitia szoborra mutatott azt követően, hogy a bíróság jogerősen felmentette a csalás vádja alól. “Nem én győztem, hanem ő” – intett oda a jogásznő. “Csak” három rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt találták végül bűnösnek, amiért 400 ezer forint pénzbüntetést kapott, s feloldották a zár alól ingatlanjait és több százmilliós bankszámláját is.

Kétségtelen, járhatott volna lényegesen rosszabbul is a jogásznő. Így “csak” hét évig kellett eljátszania a “bűnbak” szerepét egy olyan személynek, akire többnyire a politika “jóvoltából” vetült az igazságszolgáltatás reflektorfénye. Az akkori ellenzéknek állt érdekében 1996-ban, hogy a privatizációs ügynökség sikerdíjas szerződése közéleti botránynyá dagadjon, politikai okból mondtak le a Horn-kormány által kinevezett privatizációs vezérek, politikai okból indult meg a büntetőeljárás, s részben politikai okból ráncigálták ki egy szál hálóingben azon az októberi estén Tocsik Mártát az ágyából.

A jogrendet féltő állampolgár úgymond elégedetten sóhajthat fel, helyükre kerültek a dolgok. Még a közmegvetéssel sújtott Tocsik Mártára sem lehet politikai indíttatásra ráhúzni a vizes lepedőt. “Legfeljebb” hét évig, átmenetileg.

A felmentő ítéletnek mindemellett van három szépséghibája. Az egyik az, hogy hét év után született, ami még barátok közt is elég tekintélyes időnek számít, hát még az Európai Unióban, ahol rögzítették: az eljárás méltánytalan elhúzódása súlyosan sérti az emberi jogokat. Másfelől: továbbra is homályban maradt, Tocsik miért is utalt át több százmilliót Boldvai László szocialista pénztárnok és az “SZDSZ-közeli” Budai György vállalkozó számlájára, de legfőképpen az, hogy miért utalták vissza fénysebességgel az urak a pénzt, amikor kipattant a botrány. Az eset kapcsán a pártfinanszírozás erős gyanúja épült be a kollektív tudattalanba. S végül, kár, hogy a felmentő ítélet újra egy szociálliberális kormányzás idején mondatott ki. Nagyobb lett volna a hitele, ha ez már korábban megtörténik.