Nagyvilág

Pornóval múlatják az időt a brit képviselők

Több százezer alkalommal kerestek fel pornográf honlapokat csak az elmúlt egy évben a brit parlament képviselői, illetve stábjaik tagjai.

A Huffington Post UK nevű portál által kikért adatok szerint a júliussal zárult tizenkét hónapban a parlamenti épületegyüttesben dolgozó ötezer ember összesen több mint 300 ezer alkalommal tett legalábbis kísérletet online pornótartalmak megtekintésére.

A részletes kimutatás szerint e kísérletek száma igen széles határok között mozgott a vizsgált időszakban: tavaly novemberben például csaknem 115 ezer alkalommal kerestek pornóoldalakat a parlamenti irodák számítógépeinek használói, az idén februárban azonban mindössze 15-ször.

Fotó: Shutterstock

A parlament szóvivője szerdán a BBC-nek mindazonáltal kijelentette, hogy a kimutatás “nem pontos”, mivel számos internetes keresés a felhasználót akaratlanul is ilyen tartalmakra irányítja, és ez is úgy jelenik meg, mintha az internetező szándékosan pornóoldalt hívott volna be.

Az ügy mindenesetre különösen kényes, tekintettel arra, hogy a konzervatív-liberális kormánykoalíció épp az idén indított hadjáratot az online pornográf tartalmak hozzáférhetőségének korlátozására a gyerekek védelmében. A David Cameron kormányfő által néhány hete ismertetett elképzelések szerint a brit internetszolgáltató cégeknek automatikusan blokkolniuk kellene az előfizetők hozzáférését az ilyen honlapokhoz, és ezt az akadályt csak az egyes felhasználók külön kérésére oldhatnák fel.

A legnagyobb brit internetszolgáltató cégek elfogadták a kezdeményezést. Becslések szerint ha a terv megvalósul, a brit háztartások 95 százalékában alapesetben hozzáférhetetlenné válnak a pornográf online tartalmak, hacsak az előfizetők nem kérik külön a szolgáltatót a szűrő kikapcsolására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik