Nagyvilág

Netanjahu a nácikhoz hasonlította Iránt

"Nem adjuk mások kezébe a sorsunkat" - mondta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának idei emléknapját megnyitó megemlékezésen a Jad Vashem jeruzsálemi emlékközpontban.

“Izrael megvédi magát a saját erejéből, és nem engedi meg, hogy még egyszer megtörténhessen a holokauszt” – hangsúlyozta a miniszterelnök, rámutatva, hogy “azóta megváltozott elszántságunk és képességünk saját magunk védelmére”.

“Nagyra becsülöm az iráni atomprogram megállítására tett nemzetközi erőfeszítéseket, de semmilyen szakaszban sem tesszük sorsunkat mások kezébe, még a legjobb barátaink kezébe sem”- utalt egy esetleges Irán elleni önálló izraeli lépésre, majd a nácikéhoz hasonlította az irániak fenyegetéseit.

A vasárnap este a varsói gettófelkelés hetvenedik évfordulójának jegyében tartott megemlékezésen a katonai tiszteletadás és a halotti ima után beszédet mondott Simon Peresz elnök is.

Simon Peresz beszédében szólt a napjainkban is létező antiszemitizmusról, és Iránra utalva kijelentette, hogy “egy nép holokauszttal való fenyegetése egyben a többi népek azzal való fenyegetését is jelenti”.

“A zsidó nép lélekszáma csekély, de szelleme nagy”- mondta Peresz. “Ezt a szellemet nem lehet elégetni krematóriumokban. A holokauszt hamvaiból lelki megtisztulás és politikai újjászületés nőtt ki, felegyenesedtünk és felépítettük saját államunkat” – tette hozzá az államfő.

A holokauszt emléknap Izrael egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, hétfőn délelőtt megszólalnak a szirénák és a zsidó államban egy percre megáll az élet az áldozatokra emlékezve. Az idei megemlékezéseken hangsúlyos szerepet kap a hetven évvel ezelőtti varsói gettófelkelés, amely a zsidók második világháborús ellenállását jelképezi.

Az úgynevezett Jom Hásoá, a pusztítás gyásznapja Izraelben. A zsidó naptár szerint niszán hó 27. napja az ünnep, amely a Gergely naptár szerint idén április 7-ére esik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik