„Azt gondolom, hogy az a csomag, amelyet az Európai Bizottság összeállított a gazdasági válság kezelésére, az európai gazdaság talpra állítására, élénkítésére, megfelelő kiutat kínál a jelenlegi helyzetből” – mondta Kovács László Az európai integráció és a versenyképesség javítása című konferencián. Hozzátette: azt reméli, hogy a 200 milliárd eurós csomagot az uniós állam- és kormányfők jövő heti ülésükön elfogadják majd.
A bizottsági célok között szerepel a munkahelymegőrzés, állásteremtés, a kis- és közepes vállalkozások támogatása, a gazdaság modernizálását szolgáló beruházások élénkítése – mutatott rá.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyzetben milyen adópolitikát lenne érdemes követniük a tagállamoknak, Kovács László azt mondta, ahány ország, annyi megoldás lehetséges, a bizottság is csak irányokat jelölt meg, célzott, átmeneti intézkedéseket szorgalmazva.
Magyarország akkor jár el helyesen, ha követi a bizottság irányelveit. Az ország most nincs abban a helyzetben, hogy érdemes legyen nagy mértékű adócsökkentésben gondolkodnia, hiszen ez tönkretenné az eddigi eredményeket, például az államháztartási hiány jelentős csökkenését. Magyarországnak minél egyszerűbbé, minél átláthatóbbá kellene tennie az adórendszerét.
„Az adócsökkentés valóban pozitív hatású lehet, de nem rögtön, hanem 3-4 év múlva. Magyarországnak most nincs erre ideje” – mondta Kovács László.
Ugyanakkor a versenyképesség fokozása érdekében a kormány adott esetben csökkentheti a társasági nyereségadót és az élőmunkára rakódó terheket, amelyet a fogyasztás, a vagyon és a környezetszennyezés nagyobb adóztatásával lehet ellensúlyozni – tette hozzá.
