Gazdaság

Lányok a szomszédból

Több eredményes kísérletet tettek a román filmesek az elmúlt évben az 1989-es forradalom előtti zsáner dokumentálására, ám bármilyen erős is a Forradalmárok vagy a Jelszó: a papír kékre vált, egyik sem annyira pontos, átütő, dermesztő, rajongásig szerethető, mint a 4 hónap, 3 hét és 2 nap.

Cristian Mungiu egyszerű történetet mesél el abból az időszakból, amikor a hatalom még nem volt elég erős ahhoz, hogy megtiltsa a párosodást az emberek között, a következményekkel azonban mindenkinek számolnia kellett. Romániában a népességtervezés szorzótáblával kiszámított, ily módon tudományosnak nevezett szabályai szerint tilos volt az abortusz. A szülési kedvet a tiltott magzatelvétel gyilkosságnak minősítésével igyekeztek fokozni.


Lányok a szomszédból 1

A film főszereplőinek – két, diákszálláson lakó lánynak – a hatalom kijátszására irányuló minden terve valóra válik. Nem hallgatják le őket tiltott cselekedtük megvalósítása közben a szállodai szobában, mert Romániában sok volt a poloska, mégsem jutott mindenkinek. Nem kapja el a barátnőjét végig fedező, védelmező Otiliát a rendőrség, noha a bűnjel hipernaturista módon megmutatott eltüntetése közben többször is felsikít a rendőrjárőr sípja. És nem súgják be őket az éberségre kiképzett portások. Egyszóval minden összejön, ami egy összezáró rendszerben a tökéletes, jövőmentő kaparáshoz kell. A film komoly kényelmetlenséget okozó precizitással számol be a kiszolgáltatottság procedúrájáról. Nem maga a helyzet brutális, hanem az atmoszféra, no meg a csodálatos szereplők hideglelést kiváltó játéka.

4 hónap, 3 hét és 2 nap › Román film › Rendező: Cristian Mungui › Főszerep-lők: Anamaria Marinca, Vlad Ivanov, Laura Vasiliu › 110 perc

A 4 hónap, 3 hét és 2 nap a hozzánk legközelebb álló, torokszorító film. Ha még lenne kötelező mozilátogatás, meg kellene mutatni minden diáknak, akik már csak a folytatást látják. Romániai EU-polgártásaink a „második eredeti tőkefelhalmozásban” utaznak: 3 literes autóik tetőcsomagtartóján már nem Gorenjét egyensúlyoznak, a múltat maguk mögött hagyva robognak a spanyol eperföldek felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik