Gazdaság

Le Monde: a magyaroknak még hátra van a neheze

A Gyurcsány-kormány időben kért segítséget, ezzel Magyarország elkerülte a csődöt, de gazdasági válság fenyeget, a neheze még hátra van – írja a francia Le Monde című francia napilap a pénzügyi és gazdasági válság magyarországi hatásairól.

A mértékadó párizsi újság szerint a hatalmát 2006-ban az államháztartási hiány elszaladásával biztosító Gyurcsány Ferenc miniszterelnök időben kérte a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió és a Világbank támogatását a csőd közeli helyzetbe került Magyarországnak.

Jövőre recesszió

A kormány cserébe elkötelezte magát egy olyan megszorító csomag mellett, amilyet 2006-ban elkezdve már látványosan sikerült csökkenteni az akkor 9,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt öt százalékra 2007-ben és 2009-re várhatóan 2,6 százalékra. Ennek ellenére a pénzügyi válság a jelentős államadósággal (a GDP 65 százaléka) is sújtott országot erősen érinti: Közép-Európában Magyarországnak a legsérülékenyebbek az alapmutatói.

A lap idézi a Natixis bank tanulmányát, amely szerint a magyar vállalkozások 48, a háztartásoknak pedig 60 százaléka devizaalapú hitelre kötött szerződést. Ennek célja az infláció ellen és a tőke vonzására alkalmazott kamatlábemelés megkerülése volt. Ez az a pénzügyi válsággal kiszúrt gyenge láncszem, amely miatt az ország csőd közeli helyzetbe került. Magyarország már korábban is kitűnt rossz mutatóival: több évi költségvetési lazaság után, a megszorító politika miatt lassult a növekedés és jövőre már egy százalékos recesszió várható.

Gazdasági válság fenyeget

Az eladósodással szembenézve Magyarország a külső piacok kiszolgáltatottja lett. A válsággal lassultak a befektetések, esett a forint, a kör bezárult. A láncolat rémálomba fordulhatott volna, de a miniszterelnök időben felmérte a veszélyt és a nemzetközi pénzügyi intézetektől kért támogatással megállította a nemzeti valuta durva értékvesztését – mutat rá a lap. A Le Monde szerint azonban a „neheze még hátravan”. A kormány például kilátásba helyezte az állami dolgozók fizetéseinek befagyasztását és a 13. havi juttatások eltörlését.

Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét idézi, aki úgy véli, hogy „nagyon nehéz lesz a magyaroknak”. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke szerint pedig „2009 az elmúlt húsz év közül az egyik legnehezebb lesz”.

A „konzervatív-liberális Fidesz”, amely arra készül, hogy nem szavazza meg a költségvetést, azt reméli, hogy politikai tőkét kovácsolhat egy drákói megszorítási csomagból, amely a párt szerint a foglalkoztatás kárára menne. A pénzügyi csődöt elkerülte Magyarország, de a gazdasági válság fenyeget – zárja írását a Le Monde.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik