Nagyvilág

Fekete mágiával tartotta sakkban áldozatait egy csehországi banda

Fiatal afrikai nőkkel kereskedő bandát számoltak fel Csehországban, amely fekete mágiával bírta hallgatásra a bárokban dolgoztatott nőket.

A banda 18 és 25 éves kor közötti afrikai nőket csábított Csehországba megalapozatlan munkaajánlatokkal, ahol azután elvették irataikat és prostitúcióra kényszerítették őket – közölte a cseh rendőrség. A 2009 óta működő bandát egy 37 éves, tartósan Csehországban letelepedett nigériai nő vezette. A rendőrök négy embert vettek őrizetbe.

A fiatal afrikai nőkkel Európába való megérkezésük után közölték, hogy a megígért munkahely sajnos már foglalt. Ugyanakkor azt követelték tőlük, hogy maradéktalanul fizessék meg a “munkaközvetítők” állítólagos kiadásait, 50 ezer eurót. A nőknek ezt az összeget Prágában, illetve a cseh-német határvidéken működő bárokban kellett prostitúcióval megszerezniük.

A rendőrségnek eddig már legalább 25 afrikai nő esetét sikerült feltárnia, de valószínű, hogy a becsapott és kihasznált nők száma jóval magasabb lesz – mondta a szóvivő.

Az áldozatok közül korábban senki sem tett panaszt a hatóságoknál, mert tartottak a fekete mágiától. A banda tagjai ugyanis még Afrikában egy rituális eljárás keretében megesküdtették a nőket, hogy európai útjukról senkinek sem fognak beszélni, nem árulják el a szervezőket és teljes mértékben állják a költségeket.

“A rituális eljárás során állítólag inniuk kellett saját vérükből, illetve hallgatási fogadalmat kellett tenniük a temetőben. Azzal fenyegették meg őket, hogy ha ezt nem tartják be, családtagjaik meglakolnak. A banda tagjai visszaéltek azzal, hogy a nők fanatikusan féltek az istenek bosszújától” – mondta újságíróknak a rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik