Nagyvilág

Halálos földrengés Mexikóban

A Richter-skála szerint 6,7-es erősségű földrengés rázta meg a Mexikó déli részén fekvő Guerrero államot helyi idő szerint szombat este nyolc óra előtt néhány perccel.

A földlökés megrengette a házakat Mexikóvárosban is, pánikot keltve: az emberek az utcákra tódultak, komolyabb következményektől tartva. Egyelőre azonban nem érkeztek jelentések komolyabb károkról, s cunamiriadót sem rendeltek el az erős, csaknem 40 másodpercig tartó földregés után. Ugyanakkor több helyen rövidebb időre szünetelt az áramellátás és a mobiltelefonos hálózatokban is fennakadások voltak.

Guerrero államban a földmozgás két ember – közte egy 11 éves gyermek életét követelte -, s további két nő megsebesült – jelentette be vasárnapra virradóra Arturo Martínez, a helyi kormányzat szóvivője Chilpancingóban, az állam székhelyén.
Marcelo Ebrard, Mexikóváros polgármestere megerősítette, hogy a fővárosban nem keletkeztek súlyosabb károk, habár a település egyes részein áramkimaradások voltak. Azt ígérte, hogy a polgári védelem biztonsági szempontokból átvizsgálja a magsépületeket.

A közép-európai idő szerint szombaton röviddel hajnali három óra előtt bekövetkezett földlökés hipocentruma Teloloapan várostól 35 kilométerre délre volt, 65 kilométer mélyen, a fővárostól 166 kilométerre délkeletre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik