Nagyvilág

XVI. Benedek : legyen vége az erőszaknak!

A szíriai vérengzés beszüntetésre szólított fel Urbi et Orbi üzenetében a katolikus egyházfő.

A pápa a római Szent Péter bazilika erkélyéről, hívők tízezrei előtt beszélt vasárnap délben. Arra kérte az arab országok felbolydult társadalmainak valamennyi szereplőjét, hogy megújult erővel vegyék ki részüket a közös jó építéséből.

XVI. Benedek kitért a közel-keleti válságövezetre is, mondván, „immár túl sok vér folyt” ott. Megítélése szerint mielőbb újra kell kezdeni az izraeli-palesztin párbeszédet. Külön szólt az afrikai nélkülözőkről, menekültekről, és a nemzetközi közösség segítségét kérte nekik.

Kijelentette, hogy az emberben és a történelemben mélyen gyökerező rossz nem más mint „az Istennel való versengés és az ő helyettesítése annak eldöntésében, mi a jó és a rossz, uralkodva élet és halál felett. Isten az orvos és mi a betegek” – hangsúlyozta a megbékélés, a párbeszéd és az együttműködés útját szorgalmazó XVI. Benedek.

Beszéde után a pápa az idén is hatvanöt nyelven adta hírül Jézus születését, először olaszul, majd a világnyelveken. A magyaroknak a pápa a 12. helyen kívánt „áldott karácsonyt”.

A katolikus egyházfő szenteste, harminc bíborossal együtt mutatta be a karácsonyi szentmisét a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a karácsony mai üzenetéről beszélt, a világban békét, az emberekben hitet sürgetve.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik