Sport

Pólóválogatott: ők utaznak Görögországba

vízilabda válogatott (vízilabda válogatott, )
vízilabda válogatott (vízilabda válogatott, )

Benedek Tibor kihirdette azt a 15 fős keretet, mely a görög Szamarcidisz-kupán vesz részt a hétvégén.

A világbajnokságra készülő magyar vízilabda-válogatott egy pillanatra sem áll le. A Benedek-csapat a Világliga után kőkeményen edz, legutóbb pedig szombaton játszottak felkészülési mérkőzést a tatabányai Vízilabda Gálán.

Kedden pedig már gőzerővel folyt a felkészülés a görögországi túrára, ahol majd Montenegro, Szerbia, Olaszország és Görögország lesz nemzeti csapatunk ellenfele. Ráadásul két nap alatt négy meccset kell majd játszani.

„Ez van, ehhez alkalmazkodunk. A két nap két különböző stílust igényel, pénteken a fizikum dominál majd, szombaton inkább az úszás. Engem most elsősorban a játékunk érdekel, ha esetleg utolsóként végeznénk, az sem zavarna, de persze szó sincs arról, hogy ne akarnánk minden meccsen győzni” – nyilatkozta Benedek Tibor waterpolo.hu-nak.

A névsorban igazából egy meglepetést találunk: bekerült az utazók közé Kis Gábor is, aki sérüléssel bajlódik, ennek ellenére szeretné a szövetségi kapitány, hogy formában maradjon.

„Játékkal tud igazából formába lendülni. A sérülése, úgy fest, nem súlyosbodhat a mérkőzések alatt, azaz össze kell szorítania a fogát” – mondta a szövetségi kapitány.

„Akikben lehetőséget látok, hogy bekerülhetnek a világbajnoki csapatba, azokat elviszem. Viszont mivel tizenöten megyünk, lehet cserélgetni, azaz nem kell mindenkinek a négy mérkőzést végigjátszania.”

A vízilabda-válogatott 15 fős kerete

Kapusok: Nagy Viktor, Lévai Márton.
Mezőnyjátékosok: Hárai Balázs, Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Vámos Márton, Szivós Márton, Varga Dénes, Salamon Ferenc, Török Béla, Bátori Bence, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Tóth Márton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik