Nagyvilág

Izrael német segítséggel a fogolycseréért

Német segítséggel folytatódhat Izrael és a Hamasz közötti egyezkedés az öt éve fogva tartott izraeli katona ügyében.

Az izraeli miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy elfogadja a német közvetítést kormánya és a palesztin radikális szervezet, a Hamász közötti fogolycseréről.

Benjámin Netanjahu szavai szerint elfogadták a javaslatot, noha “az nem volt könnyű az izraeli állam számára”. A német kezdeményezés egyensúlyt teremt “egyfelől Gilád Salit szabadon bocsátása, másfelől az izraeli polgárok életének és biztonságának” védelme között – mondta Netanjahu. A kormányfő nem bocsátkozott részletekbe. Egyelőre nem tudni, hogy a német közvetítés tartalmaz-e új javaslatot.

A Hamász még nem reagált a német indítványra – fűzte hozzá a kormányfő. Berlin már évek óta igyekszik közvetíteni a Hamász és Izrael között.

Gilád Salit izraeli katonát éppen öt esztendeje ejtették foglyul Gázában radikális palesztin szervezetek, köztük a Hamász, amely elengedése fejében – mint azt szombaton ismét megerősítette – ezer palesztin rab szabadon bocsátását követeli.

A francia-izraeli kettős állampolgár, 24 esztendős katona fogsága alatt mindössze három levelet, egy hang- és egy videoüzenetet küldhetett családjának. 2009 októbere óta nincs életjel róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik