Pszichiáterek szerint akár paranoiát is kiválthat, ha szándékaink megvalósulása elhúzódik, tettvágyunk nem törhet magának utat. Ilyenkor megutáljuk magunkat és az értetlen világot. Paranoiás lettem. Téveszmém szerint az lett az ország. Ellenzéki része azért, mert nem kormányozhat, a kormánypárti azért, mert a világ üldözi. Tévhitük, hogy nem maguknak köszönhetik – vélem én a paranoiás, így tehát diagnózisom kétséges.
Paranoiám szerint a körülöttem lévők téves eszmerendszerben élnek, amely elnyomja egészséges gondolkodásomat. Ez csak tartalmi zavarokban nyilvánulhat meg, tehát az olvasók észre sem veszik. Betegségem miatt hiszem, hogy mások kóros következtetéseinek logikusan felépített rendszere számomra – kívülállóként – befolyásolhatatlan. Tartok tehát magamtól. Az értetlenség ugyanis vezethet pszichotikus depresszióhoz.
Mi lesz velem, ha még inkább felerősödik a másokkal szembeni gyanakvásom, bizalmatlanságom, saját – vélt vagy valós – igazságomba vetett hitem? Tényleg kóros, megszállottan nem hinni valakinek? Nem tudhatom, hiszen téveszmém minden felett álló. Érv, bizonyíték nem gyengíti, hanem erősíti, rendszerré nemesíti. A paranoiás körömszakadtáig védi elméletét, akkor is, amikor annak hamissága a napnál is világosabb. Így teszek én is.
Nem beállni a sorba. Betegségem egyetlen tünete ez, így tébolyomnak külsőmön, magatartásomon nincs nyoma. Olyan vagyok, mintha. Csak az kelthetne gyanút, hogy erről írok. Szerintem ugyanis mindenkinek tudnia kell, hogy velünk kerek a világ. Ilyen személyiségű emberből sok van, de csak kevesen elismert betegek, mivel közülünk sokan soha nem kerülnek pszichiátriára.
Környezetünk csak megszállottnak tart minket – munka-, hír-, egyébmániásnak –, nem elmebetegnek. Ez még vonzó is a befolyásolható embereknek. Tudósok igazolták, hogy a hatalmi struktúra belső törvényszerűségei miatt egy paranoiás könnyen lehet hangadó, ami veszélyes. A kór ugyanis ragályos, a valósnak hitt téveszmék tömegeket állíthatnak valaki mögé, így egy idő után gyakorlatilag szinte összemosódik, a közösségen belül ki a valódi beteg.
Én mindenesetre mosom kezemet, idejében jelzem: paranoiás lettem. Téveszmém, hogy téveszme, ha valaki azért ékel, mert azt hiszi, ezzel egységesíti a nemzetet. A terápiámhoz javaslom a bizalmam megnyerését, mivel a szakirodalom szerint a siker az együttműködésemen alapul.
Felhasznált irodalom:
Füredi János – Németh Attila – Tariska Péter: A pszichiátria magyar kézikönyve, Medicina Kiadó (2003)
