Romániában a hatóságok narancssárga fokozatú „fagyriadót” rendeltek el, mert még több napig mínusz 20 fok alatti hőmérséklet várható, és eddig már 11-en megfagytak. Magyarországon a hét közepéig még nappal is tartósan nulla alatt marad a hőmérő higanyszála, az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint éjszakánként akár még -15 fok is lehet.
A hajléktalanok ellátására fordítható összeg nem emelkedett tavaly óta, a szaktárca 630 millió forintot szánt 2010-re erre a célra. 7360 éjjeli menedékhelyen, átmeneti szállón vagy egyéb más bentlakásos intézményben várják őket, és igény esetén további 1200 helyet tudnak biztosítani a rászorulóknak országszerte. Regionális diszpécserszolgálatok működnek a fedél nélkül élők megsegítésére, és a 107-es vagy a 112-es telefonszámon, illetve a polgárőrségen is be lehet jelenteni, ha olyan emberről tud valaki, akit kihűlés veszélyeztet.
A hajléktalanok ellátására fordítható összeg nem emelkedett tavaly óta, a szaktárca 630 millió forintot szánt 2010-re erre a célra. 7360 éjjeli menedékhelyen, átmeneti szállón vagy egyéb más bentlakásos intézményben várják őket, és igény esetén további 1200 helyet tudnak biztosítani a rászorulóknak országszerte. Regionális diszpécserszolgálatok működnek a fedél nélkül élők megsegítésére, és a 107-es vagy a 112-es telefonszámon, illetve a polgárőrségen is be lehet jelenteni, ha olyan emberről tud valaki, akit kihűlés veszélyeztet.
Ajánlott videó
- 08:31 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:31 Újra akcióznak az elégedetlen veszprémi drukkerek
- 08:28 Donáth Anna: Ennyi tarthatatlan kijelentés után a minimum lenne, hogy Magyar Péter rendesen vállalja a politikai véleményét.
- 08:11 „Ez az igazságtalanság a mennyországig bűzlik” – beperelte az osztrák szövetséget minden idők leggólerősebb csatára
- 07:58 VV Giada 17 évesen, várandósan ment érettségizni: Az oktatók össze is súgtak mögöttem, hogy mennyire meghíztam
- 07:44 Klujber Katrin: Ez egy nagybetűs család és egy nagyszerű csapat
- 07:30 Teletömték állampapírral az új paksi atomerőművet építő céget
- 07:23 „Aljas vagy és gonosz” – VV Dorka megnevezte párbajellenfelét
- 07:15 Ausztria legnagyobb vidéki kastélya karnyújtásnyira van a határtól
- 07:13 500 kérdéses kérdőívet töltettek ki a gyermekvédelmi intézményvezetőkkel, nemi életükről is faggatták őket
- 07:12 Megvan a szóbeli megegyezés a Bayern új edzőjével
- 07:05 Kövér László szerint minden magyar embernek kötelessége a Fideszre voksolni
- 07:00 Heves vitát váltott ki, valóban „apró faemberek” láthatók-e egy tiktoker élő közvetítésén
- 06:45 625 millió forint dugódíjjal tartozik Londonnak a magyar nagykövetség
- 06:38 A Házasság első látásra Gerije: Amikor Miskolcon voltam, úgy kellett keresztülvágnom a tömegen, mintha valami világsztár lennék
- 06:30 Erős levelet kapott főnökétől a tiktokker, amiért ikertestvérével helyettesítette magát, míg nyaralt
- 19:27 A kormányhivatal szerint nem kell bezárni a gödi Samsung-gyárat, ahol szerda este tüntetők blokkolják a bejáratokat
- 15:50 Magyar Péter tüntetést szervez a Várkert Bazárhoz a köztévés vita idejére
- 17:52 Republikon: Karácsony vezet, Szentkirályi a második
- 19:32 Így fest majd Liam Hemsworth Ríviai Geraltként a Vaják új évadában
- 16:13 A Kutyapárt beint „a köztévé politikai Mónika show-jának”, és nem vesz részt a vitán
- 20:31 Közel 20 szexjelenete volt már a brit színésznek, elmondta, miért nem vállal be több ilyet
- 06:16 Tízmillió forint bírságot szabott ki az NVI, mert a jelöltek nem vitték vissza a választási ajánlóíveket
- 20:10 A Fradi női kézicsapata ripityára verte az ellenfelét és ezzel bajnoki címet nyert
- 06:34 Összeomlott a színpad a mexikói elnökjelölt kampányeseményén, négyen meghaltak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!