Van olyan cég, amely optimistán tekint a jövőbe, és úgy gondolja, hogy 2010-ben már megkezdődik a gazdasági fellendülés. Ez a béremelési terveiken is látszik, átlagosan 5-6 százalékkal növelnék a fizetéseket. Bérfejlesztést leginkább a közüzemi szolgáltatók, valamint az ipari termelővállalatok terveznek, szinte minden munkakörben. A pénzügyi szektorban működő cégeknek csak a harmada tervezi a fizetések emelését, de az országos átlagnál nagyobb mértékben növelnék a kereseteket. A vezetők bére pedig akár 8 százalékkal is nőhet.
Sok vállalkozás azonban borúlátó: befagyasztják a kereseteket, vagy épp – az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása alapján – csak reálértéken tartják. Például a Magyarországon működő német vállalatok a terveik szerint az inflációval megegyező mértékben, 3,9 százalékkal emelnék a béreket, és a BKV sztrájkoló szakszervezetei is belenyugodtak a 0 százalékos bérfejlesztésbe.
Sok vállalkozás azonban borúlátó: befagyasztják a kereseteket, vagy épp – az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlása alapján – csak reálértéken tartják. Például a Magyarországon működő német vállalatok a terveik szerint az inflációval megegyező mértékben, 3,9 százalékkal emelnék a béreket, és a BKV sztrájkoló szakszervezetei is belenyugodtak a 0 százalékos bérfejlesztésbe.
Ajánlott videó
- 00:00 Irodaház hosszú távú bérbeadása Pécs belvárosában - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
- 23:33 Fegyverlövést imitált gólja után az izraeli futballista, kiállították
- 22:45 Haaland duplázott, Klopp döntetlennel kezdett német kapitányként
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 21:05 A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
- 21:04 Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 20:43 Phelps óta nem látott világrekord, 17 éves japán úszó robbant be a köztudatba
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:36 Dr. Sándor Zsuzsa: Téves következtetés, hogy a miniszterelnök teljes körű ellenőrzése alatt áll az Országgyűlés – válasz Róna Péternek
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 17:05 Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
