Észak-Korea több tucatnyi ágyúlövést adott le kedden egy dél-koreai szigetre, számos épület lángba borult, a tüzet Dél-Korea viszonozta. A támadással Észak-Korea nyomást akar gyakorolni az Egyesült Államokra annak érdekében, hogy engedményeket tegyen nukleáris programja ügyében- vélik a szakértők. Észak-Korea 2009 tavasza óta rendelkezik atomfegyverrel.
Feltételezések szerint Észak-Korea körülbelül 50 kilogramm plutóniumot állított eddig elő, amely szakértők szerint hat-nyolc atomfegyver előállításához lehet elég. Az országban két kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, de arra nincs bizonyíték, hogy Phenjan atombomba kifejlesztésén dolgozna. Dél-Korea ugyan fejlett atomenergia-felhasználó, atomfegyverprogramja azonban nincs. Washington védelmet ígért Szöulnak saját "nukleáris ernyője" alatt.
Ri Mjong Bak dél-koreai elnök közölte: országa megpróbálja elkerülni, hogy az incidensből nagyobb fegyveres konfliktus legyen, de ha Észak folytatja az agressziót, akkor Szöul erőteljesebb választ ad. Az Egyesült Államok még nem lép közbe, Oroszország elítélte az incidenst, Kína és Japán azonban aggódik.

Ajánlott videó
- 03:33 Egy banális hiba miatti büntetés után megvan Alonso idei első pontja
- 00:00 2600 milliárd forintosra nőtt az illegális vape-piac Európában
- 00:00 14 év után visszatér Budapestre a Duran Duran
- 23:33 „Voltak, akik elsírták magukat, míg mások teljesen leblokkoltak” – Eriksen jól van, a csapattársait sokkolták a történtek
- 22:11 Trump otthagyta az NBC-s interjúfelvételt, amikor a megbundázott választásokra terelődött szó
- 21:49 Közel három év után szakadt meg az olimpiai bajnok ugrófenomén elképesztő győzelmi sorozata
- 21:23 Átlátszó Series X konzolt dob piacra a Microsoft az Xbox 25. születésnapja alkalmából
- 20:59 A nap legfontosabb hírei - 2026. 06. 07.
- 20:31 Negyedik próbálkozásra összejött: Zverev a Roland Garroson törte meg a Grand Slam-átkot
- 20:18 Gázolt a vonat Kisújszállásnál
- 20:13 Co Lee: Aki azt mondja magáról, hogy meg van világosodva, az biztos, hogy nincs
- 20:09 A 300 milliárdért beszerzett, használhatatlan lélegeztetőgépek tárolása eddig 2,3 milliárdba került
- 20:05 Dráma Dániában: Christian Eriksen ismét összeesett meccs közben
- 19:26 RTL: Nagy Márton ötcsillagos hotelekben szállt meg, az egyik útja 35 millióba került az adófizetőknek
- 19:20 Videón, ahogy fényes nappal vaddisznók vágtatnak át az úton a XII. kerületben
- 16:23 Szabadnapos orvosok küzdöttek egy férfi életéért a mentők kiérkezéséig
- 12:55 Szerdán jön a fordulat az időjárásban
- 17:34 Lázárék titkosították, most újra elérhető lesz az elektronikus építéshatósági rendszer
- 14:36 Navracsics szerint a MÖSZ-elnököt megcsalta a memóriája
- 13:26 Tatár Csilla: Az volt az érzésem, hogy semmi más nem érdekel senkit, csak az, hogy miért ilyen a hajam, és miért ezt veszem föl
- 19:20 Videón, ahogy fényes nappal vaddisznók vágtatnak át az úton a XII. kerületben
- 17:51 Egy lerobbant IC blokkolta a vágányt, késnek a MÁV dunántúli járatai
- 22:11 Trump otthagyta az NBC-s interjúfelvételt, amikor a megbundázott választásokra terelődött szó
- 16:40 A BM bejelentette: már folyik a politikai alapon megadott menekültstátusok felülvizsgálata
- 15:18 Különleges repülő landolt szombaton Budapesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!