Nagyvilág

Pénzt kérnek a madridi kereskedők a táborozó fiatalok miatt

30 millió eurós kártérítést követelnek a belügyminisztériumtól a madridi Puerta del Sol körzetében működő kereskedők és vendéglátósok.

Szerintük ekkora összeg fedezné a május közepe óta tartó tüntetések miatti bevételkiesésüket.

A madridi kereskedők szövetsége csütörtökön levélben fordult a tárcához a kompenzációról szóló kérésével, amelyet azzal indokolt, hogy a minisztérium nem járt el megfelelően a főváros szívében tábort verő, “felháborodott” fiatalok esetében.

Mint Armando Rodríguez, a szervezet alelnöke elmondta, ők úgy látják, hogy a minisztérium mint hivatal “közvetlenül felelős” a mintegy 2 ezer üzletnek, szállodának és vendéglátóegységnek okozott károkért és veszteségekért, tekintettel arra, hogy hiába kérték tőle az egyik legfőbb madridi turistalátványosságnak számító tér kiürítését.

A politikai és társadalmi változásokat követelő spanyol fiatalok a 15-M elnevezésű mozgalom keretében május közepe óta Madrid szívében, illetve több más nagyvárosban is hangot adnak elégedetlenségüknek az ország kilátástalan helyzete miatt. A tüntetésről szóló első jelentések az “arab tavaszhoz” hasonlították a több tízezer fiatalt megmozgató demonstrációkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik