Poszt ITT

Bemondó – Kit nem szeretne miniszternek?

Napvilágot láttak az első, átfogó találgatások az új kormány összetételéről. Biztosnak tűnik, hogy 12 miniszter lesz a második Gyurcsány-kormányban, akik közül hármat jelölhet a Szabad Demokraták Szövetsége. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink kit nem látnának szívesen a Parlament első sorában, vörös miniszteri bársonyszékben.

A Hírszerző és az Index által ismertetett kormánylista sokban hasonlít egymásra, ráadásul egybecseng a Népszabadság és a Magyar Nemzetben megjelent információkkal is.

Maradhatnak

Ezek szerint a kormány tagja marad és ugyanazt a tárcát irányítja majd Kóka János gazdasági miniszter, Veres János pénzügyminiszter és Gráf József agrárminiszter. Kiss Péter eddigi kancelláriaminiszter megmarad a kormányfő első helyettesének, valamint Göncz Kinga megszűnő tárcájával kibővített munkaügyi minisztérium vezetését venné át ismét. A kabint tagja maradhat még Lamperth Mónika belügyminiszter, de tárcájától a rendvédelmi szerveket az igazságügyi minisztériumba csoportosítnák, amelynek vezetője Petrétei József maradhat, amennyiben a szabad demokraták nem tartanak igényt a tárcára.

Jöhetnek

Ismét miniszter lesz nagy valószínűség szerint Hiller István, aki az összevont oktatási és kulturális tárca vezetését venné át, amelyet azonban az SZDSZ és Magyar Bálint nem szívesen enged ki a kezéből. Állítólag Magyart a külügyminiszteri poszttal próbálták elcsábítani eddigi tárcájától; egyelőre nem tudni, a politikus mit szól az ajánlathoz. Biztosan miniszter lesz Szilvásy György, a kormányfő volt üzlettársa és bizalmi embere, jelenlegi kabinetfőnöke, aki a kancellária vezetését venné át. Honvédelmi miniszter lesz a várakozások szerint Iváncsik Imre eddigi politikai államtitkár, mert Juhász Ferenc jelenlegi miniszter pártkarrierre készül. Változik minden bizonnyal az egészségügyi miniszter személye is: a tárcát várhatóan az SZDSZ kapja, Molnár Lajos, esetleg valaki más lehet a miniszter. Ismét kormánytag lehet Fodor Gábor, aki igazságügyi miniszterként, esetleg környezetvédelmi miniszterként térhet vissza.

Távoznak

Egyik találgatásban sem szerepel, így vélhetően távozik a kormányból Göncz Kinga, az ICSSZM vezetője, Rácz Jenő egészségügyi miniszter, Kovács Kálmán informatikai miniszter, Somogyi Ferenc külügyminiszter, Kolber István és Baráth Etele tárca nélküli miniszter, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, Csizmár Gábor munkaügyi miniszter és Bozóki András kulturális miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik