Poszt ITT

Mit szól ahhoz, hogy a kormány a nyugdíjasokon is spórol?

Nagyjából a 13. havi nyugdíj összegével azonos pénzt von el a kormány a 2008-tól nyugdíjba vonulóktól. A Fidesznek alkotmányossági aggályai vannak, míg a szakértő szerint a drasztikusnak tűnő intézkedés is kevés a nyugdíjrendszer fenntarthatóságához.

Két módszertani változás nyomán mintegy 7-8 százalékkal kevesebb nyugdíjra számíthatnak azok, akik 2008 és 2013 között vonulnak nyugdíjba, mintha a jelenleg érvényes szabályok szerint számolnák ki járandóságukat, vagyis a kabinet közel a 13. havi nyugellátás összegének megfelelő pénzt vesz el a jövő nyugdíjasaitól. A kabinet ezen túl szigorítja az előrehozott nyugdíjazás szabályait, és nagyobb terhet ró a dolgozó nyugdíjasokra is.

A lépéseket a kormány a mostani nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával és a nyugellátások közötti jelentős különbségekkel indokolja, míg a Fidesz szerint alkotmányellenes lehet, hogy a nyugdíjszámítás szabályainak megváltoztatásával már megszerzett jogokat vesz vissza a kormány.

A jegybank lapunk által megkérdezet közgazdásza viszont úgy látja, hogy a tervezett intézkedések nem elegendőek a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságához, így újabb kormányzati beavatkozásra lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik