Poszt ITT

Ön szerint lesz felelősségre vonás az augusztus 20-i jelentés nyomán?

A Miniszterelnöki Hivatal által végzett első vizsgálati jelentéssel ellentétben az augusztus 20-i eseményeket vizsgáló ombudsmani jelentés szerint éppen a MeH az első számú felelős.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés némileg ellentétes álláspontra jutott, mint az esemény utáni – egyébként a MeH-et irányító Szilvásy György által vezetett – vizsgálat jelezte. Akkor ugyanis a minisztérium és a rendőrök felelősségét nem állapították meg.

Az állampolgári jogok országos biztosa hivatalból indított vizsgálatának eredményeit ismertetve elmondta, azt vizsgálták, hogy a jogintézmények és a jogokat alkalmazó szervezetek együttesen eleget tettek-e az alkotmányban biztosított alapjogok, kiemelten az élethez való jog védelmének, illetve az államot terhelő, úgynevezett objektív intézményes életvédelmi kötelezettségnek. Lenkovics Barnabás hozzátette: „Egyértelműen kimondjuk, hogy nem”. Kiemelte, hogy a MeH által a rendezvény lebonyolítására kötött szerződésben szó sem esett arról, hogyha pánik tör ki, ha terroristacselekmény történik, vagy ha meteorológiai katasztrófa súlyt le, azaz az emberek testi épsége veszélybe kerül, akkor ki milyen intézkedést jogosult tenni az adott pillanatban.

A jelentés azt is lefekteti, hogy a rendőrségnek le kellett volna fújnia az eseményt. A mentők kevesen voltak, de példásan helyt álltak, az Országos Meteorológiai Szolgálat viszont minden, törvényben előírt kötelességének eleget tett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik