Nagyvilág

A világ leggyorsabb bombájával csaphat le bárhol az USA

Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai hadsereg egy hiperszonikus - a hangsebesség legkevesebb ötszörösére képes - repülő bombával, amellyel a világ bármely pontját egy órán belül el lehet majd érni.

A Fejlett Hiperszonikus Fegyver (Advanced Hypersonic Weapon, AHW), amelynek hordozórakétáját az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint közép-európai idő szerint délután fél egykor lőtték fel a Hawaii-szigeteken, “hiperszonikus sebességgel siklott” a légtér felső rétegeiben, mígnem eltalálta a mintegy 4000 kilométerre lévő célpontját a Marshall-szigetekhez tartozó Kwajalein korallzátonyon. A ballisztikus rakétákkal szemben az AHW-t az teszi különlegessé, hogy ez a fegyver képes manőverezni.

Melinda Morgan alezredes, a Pentagon szóvivője szerint a kísérlet célja az adatgyűjtés volt a fegyver aerodinamikájával, vezetésével és irányításával, valamint hővédelmével kapcsolatban.

Az AHW-projekt része az amerikai hadsereg Azonnali Globális Csapás (Prompt Global Strike, PGS) elnevezésű programjának, amelynek célja, hogy hagyományos robbanófejjel a Föld bármely pontjára csapást lehessen mérni.

A Pentagonnak egy másik hiperszonikus siklógéppel, az elvben a hangsebesség hússzorosára képes, nyílhegy formájú Falcon HTV-2-vel augusztus 11-én végzett kísérlete kudarcot vallott. Az amerikai kongresszus kutatószolgálata szerint az AHW hatótávolsága kisebb a HTV-2-nél, de a hivatal konkrét adatokat nem hozott közölt.

A Pentagon az idén összesen csaknem 240 millió dollárt költött az Azonnali Globális Csapás programra, ebből kevés híján 70 milliót az AHW-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik