A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február 1-jén, pénteken hirdetett határozatlan idejű sztrájkot, majd még aznap délben fel is függesztette azt, hogy hétfőn újra kezdje. A februári sztrájk leghuzamosabb ideig tartó munkabeszüntetése következett ekkor, amit csütörtök délben, február 7-én függesztettek fel. Ezután hosszú csend következett, majd február 25-én hétfő nulla órakor újrakezdték, hogy aztán reggel 9 órakor fel is függesszék. A sztrájknak még most sincs vége, de egyelőre nem tudni, mikor döntenek újra a munkabeszüntetés mellett.
A háttérben végig tárgyalások folytak és még most is folynak a VDSZSZ és a MÁV valamint a MÁV-Start között. Az ellenérdekelt felek azonban arról sem tudtak megegyezni a három hét alatt, hogy milyen elégséges szolgáltatást biztosítsanak a munkavállalók a sztrájk alatt. Február 15-e óta közvetítő is segíti az egyeztetéseket. A VDSZSZ azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett.

Ajánlott videó
- 07:42 IDEA: hat ügy felderítése kiemelten sürgős a magyaroknak, a kegyelmi botrány nincs ezek között
- 07:40 Ha ilyen androidos mobilja van, könnyebb lett a fájlmegosztás az iPhone-okkal
- 07:32 Ifj. Lomnici is Orbánra vár, Békemeneteket ígér
- 07:23 Weisz Fanni a babájáról: Nem értem, honnan tudja azt, hogy én nem hallok, de nagyon jó érzés
- 06:59 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:57 „Nem, Magyarország tisztelt miniszterelnöke!” – egy mondat miatt ment neki Magyar Péternek a szlovák külügyminiszter
- 06:50 Itt a TV2 válasza, miután Hajós András „rákos nagymamához” hasonlította a csatornát
- 06:32 „Találkozót javaslok" – Zelenszkij nyílt levelet írt Putyinnak, az írásban Orbán is szóba került
- 06:32 Kiszámolták: ennyien térhetnek át a kata-adózásra 2027-ben
- 06:29 Kepes András elárulta, lenne-e köztársasági elnök, miután többek szerint is megfelelő volna a pozícióra
- 07:00 Orchideák százezrei pompáztak ezen a réten, idén mindössze két virágzó példányt találtak
- 06:00 Kvíz - Mennyire tudsz szabolcsiul?
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket a frizurájukról?
- 05:59 Közel 100 milliárdra drágult a József főhercegi palota, pedig még azt sem tudni, mi lesz a funkciója az álműemléknek
- 05:45 Gyógykvíz, avagy mennyire ismered a gyógynövényeket?
- 15:44 Závecz Research: Hárommillióval többen támogatják a Tiszát, mint a Fideszt
- 21:03 Megvan a Liverpool új vezetőedzője
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket a frizurájukról?
- 06:57 „Nem, Magyarország tisztelt miniszterelnöke!” – egy mondat miatt ment neki Magyar Péternek a szlovák külügyminiszter
- 14:47 Sulyok Tamás: Magyarországra jönnek vizsgálódni a Velencei Bizottság emberei, sürgős eljárásban vizsgálják az ügyét
- 21:00 Betiltott vegyszert szórhattak ki vadriasztóként egy hajdú-bihari vadásztársaságnál
- 03:37 A spanyolokat Irak, a franciákat Elefántcsontpart kapta el
- 15:36 Először igazolta az ügyészség a legendás 70-30-as korrupciós leosztást
- 05:45 Gyógykvíz, avagy mennyire ismered a gyógynövényeket?
- 05:30 Kvíz: Ismerd fel ezt a 10 Mel Gibson-filmet egy-egy képkockáról!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!