Rendhagyó Bemondónkban arra voltunk kíváncsiak, hogy hányan találják el olvasóink közül a helyes, harmadik választ. A feladat kapcsán arra is kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak olvasóink az érettségiről, amelyen az egyik feladat a most feltett kérdés volt. (Ha fél kilogramm narancs 75 forintba kerül, hány kilogramm narancsot kapunk 300 forintért?)
Sokak szerint ugyanis az eddig lezajlott középfokú írásbeli érettségik színvonala nevetségesen alacsony. Ez annál is inkább feltűnő, mivel a mai rendszer szerint a felsőoktatásba való belépésnek is általában elég a sikeres középfokú megmérettetés.
Mind a magyar, mind a történelem tesztet könnyűnek találták a diákok és a tanárok is, de talán a legszembetűnőbb a matematika feladatlap volt. Ebben többek között szerepelt egy olyan kérdés, amit az általános iskolásoknak is meg kell tudni oldani, és amelyet most olvasónknak is feltettünk.
Sokak szerint ugyanis az eddig lezajlott középfokú írásbeli érettségik színvonala nevetségesen alacsony. Ez annál is inkább feltűnő, mivel a mai rendszer szerint a felsőoktatásba való belépésnek is általában elég a sikeres középfokú megmérettetés.
Mind a magyar, mind a történelem tesztet könnyűnek találták a diákok és a tanárok is, de talán a legszembetűnőbb a matematika feladatlap volt. Ebben többek között szerepelt egy olyan kérdés, amit az általános iskolásoknak is meg kell tudni oldani, és amelyet most olvasónknak is feltettünk.
Ajánlott videó
- 08:01 Tűz volt egy zalakarosi szállodában
- 07:51 „Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – az Integritás Hatóság elnöke szerint az Orbán-kormány le akarta állítani őket, feleségét és a gyermekét is falhoz állították
- 07:35 Forsthoffer Ágnes: Elengedhetetlen a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata
- 07:31 Oktatásügy: EU-bírálat és miniszteri lecke Gulyás Gergelynek
- 07:28 Összeházasodott Filipánics Bálint és Czibolya Niki, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője
- 07:14 Kiara Lord szerint ezt rontják el a nők a párkapcsolataikban
- 07:10 Erős földrengés a Fülöp-szigeteken, akár három méteres hullámokkal is érkezhet a cunami – videó
- 06:49 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:46 A képviselői tiszteletdíjak csökkentéséről és a devizahiteles perek felfüggesztéséről is szavaz a parlament hétfőn
- 06:31 Taylor Lautnerék elárulták születendő babájuk nemét
- 06:19 Hétfőn még marad a napsütés
- 06:11 Harmónikus otthon a tóparton? 20 percre a budai belvárostól ez is lehetséges!
- 06:00 Újra elindul a 666-os „pokoli” buszjárat Lengyelországban
- 06:00 Apai örökségük elsinkófálásával vádolja az MBH-csoportot egy család, ám Mészáros Lőrincék csak legyintenek
- 07:00 Sok gazdi nem veszi észre: ezért káros a kutyáknál a túlnőtt karom
- 23:33 „Voltak, akik elsírták magukat, míg mások teljesen leblokkoltak” – Eriksen jól van, a csapattársait sokkolták a történtek
- 16:23 Szabadnapos orvosok küzdöttek egy férfi életéért a mentők kiérkezéséig
- 04:44 Kvíz: emlékszel a focivébék legnagyobb botrányaira?
- 14:54 Július elejétől minden új autóban kötelező lesz ez a technológia
- 17:34 Lázárék titkosították, most újra elérhető lesz az elektronikus építéshatósági rendszer
- 19:20 Videón, ahogy fényes nappal vaddisznók vágtatnak át az úton a XII. kerületben
- 17:51 Egy lerobbant IC blokkolta a vágányt, késnek a MÁV dunántúli járatai
- 21:49 Közel három év után szakadt meg az olimpiai bajnok ugrófenomén elképesztő győzelmi sorozata
- 19:03 Athénban is érezni lehetett a Görögországot megrázó földrengéssorozatot
- 16:40 A BM bejelentette: már folyik a politikai alapon megadott menekültstátusok felülvizsgálata
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
