Nagyvilág

Brit képviselők izzasztották a két Murdochot

Szégyenteljesnek nevezte brit bulvárlapjuk telefonlehallgatásait, és elnézést kért azokért a Murdoch-sajtóbirodalom két vezetője.

A 80 esztendős Rupert Murdoch és fia, James Murdoch a londoni parlament médiabizottságának meghallgatásán válaszolt brit képviselők kérdéseire, a brit médiát megrázó lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Rupert Murdoch a meghallgatás elején nyilatkozatot akart felolvasni, de azt a bizottság elnöke nem engedélyezte.

Az ifjabbik Murdoch ezután közölte: megköveti az illegális mobiltelefon-lehallgatások áldozatait és családtagjaikat. Hozzátette: a történtek ellentmondanak a vállalat világszerte érvényesített normáinak. Apja elmondása szerint „szégyenükben” zárták be a 168 éve alapított News of the Worldöt. Murdoch közben védelmébe vette cégcsoportjának többi tagját, közölve, hogy a brit bulvárlap “kevesebb mint egy százaléka volt” a világszerte 53 ezer “etikus, kiemelkedő szakembert” foglalkoztató vállalkozásnak.

A médiamágnás tagadta, hogy tudott volna arról, hogy milyen módszereket alkalmazott az újság. Elmondása szerint a botrány két héttel ezelőtti kirobbanása után hallott először arról, hogy lapja feltörte és lehallgatta egy évekkel ezelőtt elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét.

Rupert Murdoch közölte azt is, hogy cége semmilyen bizonyítékot nem látott arra vonatkozóan, hogy az amerikai Murdoch-sajtóorgánumok lehallgatták volna a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások áldozatainak vagy hozzátartozóinak mobiltelefonjait. Brit sajtóértesülések szerint az amerikai hatóságok vizsgálják, hogy a New York-i merényletek kapcsán is történtek-e telefonlehallgatások a Murdoch-vállalkozás globális cégeit összefogó News Corporation amerikai sajtóorgánumai részéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik