Bár az Intertotó-kupa zárófordulójában a Honvéd 2-1-re kapott ki hazai pályán az osztrák Sturm Graztól, a lelátón zajló rendbontás végeredménye már nem ennyire egyértelmű.
A mérkőzés előtt az osztrák szurkolókat a belvárosi Vörösmarty téren magyar drukkerek támadták meg, a verekedést a rendőrök akadályozták meg azzal, hogy sorfalat álltak a két tábor közé.
A mérkőzés idején osztrák szurkolók pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára. Amikor a biztonsági szolgálat munkatársai a dobálókat megpróbálták a tömegből kiemelni, verekedés tört ki.
Kilenc drukkert, köztük hét-nyolc osztrákot, akiket a helyszínen nem tudtak ellátni, a mentők kórházba szállították; ketten súlyosabban megsérültek. Többeket fejsérülés, agyrázkódás, borda-, vagy álcsonttörés miatt kellett ellátni. A tömegverekedésnek végül a rendőrség és a biztonsági szolgálat munkatársai közös erővel vetettek véget.

Ajánlott videó
- 21:16 Halálos baleset történt szenteste
- 21:04 Mikor jön a nyugdíj 2026-ban?
- 20:30 A vb-címről lemaradt, de a fizetési versenyben utcahosszal nyert Verstappen
- 19:53 Már a Temuról rendelnek a legtöbbet a magyarok
- 19:04 Balavány: Aki elfordul a kiszolgáltatott gyerekektől, kitaszítja Istent az életéből
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 18:45 Havi négyszázezer forintot ér a szerzetesek önkéntes munkája
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 19:02 Skandináv lottó: hat szelvény nyert 150 ezer forintot szentestére
- 11:12 Meghan Markle a giccses kölcsönkonyhájában bizonygatja: ő a közel tökéletes amerikai háziasszony
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 08:34 „Szarul játszik, visszavonulhatna” – Michael van Gerwen nyugdíjba küldené a kétszeres dartsvilágbajnokot
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 08:06 Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!