Nagyvilág

Kómába esett az elűzött elnök

Egyiptom februárban elűzött elnöke a kórházban esett kómába.

Kómába esett Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, aki februárban űztek el a hatalomból – közölte vasárnap a politikus egyik ügyvéde. Mubarakot a vörös-tengeri üdülőhely, Sarm-es-Sejk egyik kórházában ápolják.

“Tájékoztattak Mubarak egészségi állapotának hirtelen rosszabbodásáról, és csak annyit tudok, hogy az elnök mély kómában van” – mondta Farid ed-Díb, aki további részleteket nem közölt.

A Hoszni Mubarakot kezelő sarm-es-sejki kórház igazgatója cáfolta, hogy a volt egyiptomi elnök kómában lenne – közölte az állami televízió. Egy másik kórházi illetékes korábban azt közölte, hogy a 83 éves politikus kómába esett, de az állapota stabil.

A hatalomból elűzött elnök pere augusztus 8-án kezdődik. Mubarakot hatalommal való visszaéléssel és tüntetők meggyilkolásával vádolják. A megbuktatásához vezető tüntetések 18 napja alatt több mint 840-en haltak meg.

Díb júniusban jelentette be, hogy védencének gyomorrákja van. Hivatali ideje alatt a volt elnök jó egészségnek örvendett. 2010 márciusában Németországban epehólyagműtétet hajtottak rajta végre, amelyből teljesen felgyógyult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik