Hatalmas várakozás előzte meg a 216. klasszikus spanyol rangadót, amelyet esős időben kezdtek e a Bernabéu stadionban. A közönség soraiban többek között Rafael Nadal teniszcsillag is helyet foglalt.
Az egy mérkőzéssel többet játszó Barcelona hárompontos hátrányban volt a mérkőzés előtt a madridiakkal szemben, így mindenképpen nyernie kellett ahhoz, hogy ne kerüljön esetleg 9 pontos hátrányba.
A Madrid nagyon elszánt volt, érezte ezt a közönség is, aki így várta a csapatot a stadion előtt:
A hazai drukkerek számára káprázatosan kezdődött a mérkőzés, hiszen Victor Valdes megajándékozta a Realt egy góllal. Már rögtön a középkezdés utáni másodpercekben látszódott, hogy a Real nagyon feltoltja a védekezését, három támadó is a Barca 16-osához ment előre. Ehhez képest Victor Valdes gyatra passzal akarta játékba hozni egy hazaadás után a szélső védőt, le is csapott a labdára Di Maria.
Az argentin indítani akarta Benzemát, de a labda elakadt Busquetsben, majd Özil elé pattant, hogy azután Benzemához mégis elkerüljön, ő pedig 23 másodperccel a kezdés után megszerezte a vezetést a blancóknak (1-0).
A döbbenetes vezetőtalálat:
A 7. percben Messi egyenlíthetett volna, ám Iker Casillas nagy bravúrral hárítani tudta 14 méterről leadott lövését. A 22. percben Xavi lőhetett szabadrúgást a 16-os csücskénél, a lövést Casillas kibokszolta. Három perccel később Benzema nagyon szépen adta vissza a labdát Cristiano Ronaldónak, aki nagy helyzetben mellé-fölélőtt.
A 30. percben egyenlíteni tudott a Barcelona. Messi szerzett labdát a középpályán, vezette egy kicsit, majd Alexis Sancheznek passzolt, aki Pepe és Coentrao szorításában kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).
A folytatásban előbb Ronaldo esett át Piqué lábán, majd Dani Alves csúszott oda csúnyán, mindkettőért járt volna a sárga lap.
Az egyenlítő találat:
A szünetben egyik edző sem cserélt. A 47. percben szabadrúgáshoz jutott a Real Madrid, miután Ronaldót buktatta Piqué. A lövés lepattant, de jött az ismétlés, mert Ronaldo újra a földre került. A trükkös lövést Valdes hárítani tudta.
Az 53. percben hatalmas szerencsével szerezte meg a vezetést a Barcelona. Coentrao kétszer is az utolsó pillanatban rúgta ki a labdát a 16-oson belülről a Barca támadásánál. Másodszorra épp a Barcában a 600. tétmeccsét játszó Xavihoz került a labda, aki kapásból félmagasan lőtt. A labda irányt változtatott Marcelón, ez pedig megzavarta Casillast, aki már nem ért vissza a bal alsóhoz, ráadásul még a földön is kapot egy cundert a játékszer (1-2).
Xavi és Marcelo közös gólja:
A 61. percben Alexis Sanchez lőtt kapura éles szögből, de Casillas zárta a jobb alsót. Két perccel később Messi lőtt szabadrúgásból kapura, de elsuhant a laszti, szintén a jobb alsó mellett.
A 65. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a Madrid, Cristiano Ronaldo az ötösről senkitől sem zavartatva fejelt a kapu mellé. Ami az egyik oldalon nem jött össze, összejött a másikon. Dani Alves adta be a labdát a jobb oldalról, Fabregas Coentrao szorításában Casillas kapujába fejelte a beívelés (1-3).
Itt már kettő volt a Barcelona előnye:
Az ezt követő percekben egyértelműen a Barcelona irányította a mérkőzést, José Mourinho pedig a 68. percig kihasználta mindhárom cserelehetőségét. A 76. percben Ronaldo lőtt balról, a labda épp elsuhant Benzema és a kapu előtt.
A 84. percben a csereként beállt Kaká lőtt remekül kapura, de Valdes szögletre tudta tolni a lövést. A második félidőben a Madrid ezzel együtt képtelen volt a játék uralására, és az idő előrehaladtával szinte alig akadt olyan játékos, aki elhitte, sikerülhet felállni a padlóról.
A Madrid a vereségével elvesztette pontelőnyét, de tudni kell, hogy a madridiak eggyel kevesebb meccset játszottak.
Érdekesség, hogy a nap egy másik mérkőzésén a Betis a 91. és a 93. percben szerzett góllal fordított a Valencia ellen.
gólszerző: Nano (56.)
gólszerző: Martin (91., 93.), illetve Dorado (66., öngól)