Nagyvilág

Már a takarítókat is többre tartják a képviselőknél Csehországban

Egy felmérés szerint már a parlamenti képviselők munkáját becsülik a legkevésbé a csehek.

A különböző foglalkozások elismertségéről évente elkészített közvélemény-kutatásban eddig rendszeresen a takarítók végeztek a legutolsó helyen. Idén azonban beelőzték a parlamenti képviselőket, akik így a lista legvégére csúsztak.

A felmérésben a megkérdezetteknek rendszeresen 26 szakma társadalmi elismerésének a sorrendjét kell a felállítaniuk. A lista végén a takarítók és a képviselők mellett a papok (22.), a titkárnők (23.) és a miniszterek (24.) állnak. A legnagyobb társadalmi elismerésnek pedig az orvosok, a tudósok és az ápolók örvendenek, akiket az egyetemi tanárok, és az általános iskolás tanítók követnek.

A képviselők lecsúszását szociológusok azzal indokolják, hogy cseh lakosság többsége már megunta a politikusok állandó veszekedését, személyeskedését, illetve a következmények nélküli botrányokat és visszaéléseket. A politikusok amúgy sem tartoznak a népszerű személyiségek közé Csehországban, ahol az emberek nagy része szerint nem a közt szolgálják, hanem elsősorban saját, illetve csoportérdekekkel törődnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik