Belföld

Az ELTE BTK HÖK listája sérti az emberi méltóságot

elte diáktüntetés haha-fórum (elte demonstráció)
elte diáktüntetés haha-fórum (elte demonstráció)

Az atv.hu szerint éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata (HÖK).

A gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük, vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a HÖK elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki. Az atv.hu birtokába jutott dokumentum 2009-es. Ez több mint 600 gólyatáborba jelentkezett diák adatait tartalmazza.

A hallgatók neve, középiskolája, telefonszáma és pólómérete mellett a lista készítői jellemzést készítettek a gólyák világnézetéről, érdeklődési köréről, külleméről, pártszimpátiájáról. A táblázatban van két oszlop, ami csak kódokat tartalmaz arról, hogy a hallgató zsidó-e. A másik kódolt oszlop a pártszimpátiát tartalmazza: A=MSZP, B=LMP/SZDSZ, C= Fidesz, D=Jobbik.

Az atv.hu szerint a bölcsész- és jogi karon domináns a Jobbik jelenléte és általában is kimondható, hogy az ELTE-s hallgatói önkormányzatok a politikai élet és az egyetemi karrier tekintetében is jó ugródeszkának bizonyultak a párt tagjainak.  A dokumentumok azt látszanak igazolni, hogy az ELTE BTK HÖK tevékenysége összefügg a Jobbik pártépítésével. A portál szerint egyértelmű, hogy a HÖK-irodákat Jobbik-bázisként is használták a szórólapozáshoz és a Hazai Pálya című pártkiadvány terjesztéséhez.

„Az ELTE-n nem megengedett a pártpolitikai tevékenység, és ha ez bármelyik diákszervezet részéről bizonyíthatóan felmerül, akkor az egyetem vezetése eljárást indít az ügyben” – mondta az atv.hu-nak a közkapcsolati rektorhelyettes. Fábri György elismerte, az egyetem nem tudja szavatolni, hogy a hallgatói önkormányzat vezetői ne éljenek vissza a hallgatói adatokkal, és azokat ne használják fel pártcélokra. Ha azonban ez beigazolódna, az már rendőrségi ügy is.

A hallgatói ügyekért felelős rektori főbiztos a leghatározottabban visszautasította, hogy politikai tevékenység zajlana náluk, illetve, hogy a hallgatói önkormányzat és a Jobbik átfedést mutatna. A hallgatói önkormányzatok diszponálnak a tanulmányi és szociális ösztöndíjak kiutalása fölött, de ezt a gazdasági osztály és a számvevőszék is ellenőrzi, hangsúlyozta Seifert Tibor, aki kizárta, hogy a párthovatartozás is szerepet játszana a pénzek elosztásában.

Tegnapi hír, hogy az ELTE BTK HÖK elnöke feljelentette a rektornál azokat az egyetemi tanárokat, akik egyetértenek a Hallgatói Hálózat által szervezett tiltakozó akciókkal. Garbai Ádám szerint az oktatók bátorítják a jogsértőket, tovább rombolják az egyetem törvényes rendjét. Szerinte a tanulni vágyó hallgatókat a tanuláshoz való jogaikban sértik meg ELTE-s közalkalmazottak. A Magyar Narancs szerint a korábbi Jobbik-közeli elnökség által jelölt HÖK-elnök erősen megkérdőjelezhető választási renddel nyerte el a pozícióját.

Az egyetemfoglalók este azt írták: a BTK HÖK elnöke ’50-es éveket idéző módon feljelentgetheti a tiltakozó tanárokat, de ők nem adják a jövőjüket. Nem fogadják el, hogy munkalehetőség biztosítása helyett röghöz akarják kötni a fiatalokat, hogy csorbítsák az egyetemi autonómiát és mindezt alkotmányba foglalják! Folytatják az ellenállást!”

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hétfőn megjelentek az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszán. Azzal érveltek, hogy előzetes értesüléseik szerint a tüntetés résztvevői “hidat foglalnának”, amivel megvalósítanák a “közérdekű üzem működésének megzavarását”. A demonstrálók szerint a tüntetések természetükből adódóan befolyásolják a közlekedést, a rendőrség dolga pedig éppen az, hogy lehetővé tegye a demonstrációk biztonságos megtartását.

MSZP: Klinghammer szólaljon meg!

Az MSZP szóvivője arra kéri az ELTE vezetését, tisztázza, hogy a bölcsészkar hallgatói önkormányzata (HÖK) valóban listázta-e a diákokat, és ha igen, indít-e vizsgálatot. Török Zsolt közleménye szerint tisztázni kell azt is, hogy tud-e az egyetem vezetése arról, „hogy egy szélsőséges párt beépült a hallgatói önkormányzatba”. A szóvivő felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, hogy – az ELTE korábbi, 2000 és 2006 közötti rektoraként – nyilvánítson véleményt az ügyről.

Az ELTE vizsgálódik, a HÖOK hallgat

Azonnali vizsgálat indult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az esetleges hallgatói listák ügyében– mondta Fábri György rektorhelyettes. Közlése szerint az egyetem rektora miután kedd reggel a sajtóból értesült bizonyos hallgatói listákról, azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre. A testületben a rektori vezetés vesz részt, és amint eredményre jutnak, rögtön tájékoztatják a nyilvánosságot. Fábri György közölte: az egyetem érdeke, hogy mielőbb tisztázzák a helyzetet. Az egyetemnek a törvény alapján és szellemiségét tekintve az a megkérdőjelezhetetlen álláspontja, hogy az intézményben pártpolitikának nincs helye. Ehhez az egyetem rendkívül következetesen tartja magát – jelentette ki.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem kíván nyilatkozni, amíg az ELTE ki nem vizsgálta a hallgatók listázásával kapcsolatos ügyet – közölte Nagy Dávid elnök.

Megszületett az a Facebook alkalmazás, mely megmondja, hogy például önről mit listáztak volna.

A hatóság kiakadt

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állampolgári bejelentések alapján, valamint a sajtóból arról értesült, hogy az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata éveken át listázta az új hallgatókat, világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján adatbázisba rendezve jellemezték őket.

A hatóság szerint ezek olyan különleges adatok, amelyek kezeléséhez törvényi felhatalmazás híján az érintettek írásbeli hozzájárulása szükséges. Az üggyel kapcsolatos sajtóhírek szerint az ELTE BTK HÖK adatbázisához 150-200 hallgató fért hozzá, és bárki beleírhatott, aki bejárt a HÖK irodáiba. „Az ilyen listák harmadik személyek számára történő megismerhetővé tétele jogalap nélküli nyilvánosságra hozatalnak minősül, és súlyosan sérti a tisztességes és a célhoz kötött adatkezelés elvét, valamint az adatbiztonsági követelményeket is”.

A hatóság szerint a „Ptk. 78. §-a alapján a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is, így az érintett a Ptk. 84. §-ban meghatározott polgári jogi igényeket támaszthatja a lista készítőivel szemben. A jogsértés, súlyára tekintettel a Btk.  177/A. §-ába ütköző, visszaélés személyes adattal vétsége törvényi tényállását is kimerítheti. A különleges személyes adatokkal való visszaélés ezen bűncselekmény minősített esete. Felmerülhet továbbá a Btk. 179. §-ban meghatározott rágalmazás vétségének, illetve a Btk. 180. §-ba foglalt becsületsértés vétségének gyanúja is. Azt, hogy a fenti bűncselekmények valamelyike megvalósult-e, büntetőeljárás keretében a bíróság tisztázhatja, amennyiben az érintett feljelentést tesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik