Belföld

Belső OMSZ-levél került nyilvánosságra

A főigazgatói utasítást mindenki máshogy magyarázza. A mentőszolgálat szerint a dokumentum önmagában értelmezhetetlen, egy volt OMSZ-dolgozó viszont betegellátási problémákat vizionál.

Hatályon kívül helyezett egy, a korábbi főigazgató, dr. Göndöcs Zsigmond által – még 2008-ban – kiadott főigazgatói utasítást az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) február közepén – értesült a mentés-másképp.blog.hu. Az oldal üzemeltetőjének birtokába került, a jelenlegi OMSZ-vezető, Mártai István által jegyzett levélben arról tájékoztatják a mentődolgozókat, hogy „a mentési feladatok hatékonyabb érdekében meghozott”, négy évvel ezelőtti főigazgatói előírást visszavonják.

A Göndöcs-féle dokumentum egyfajta „minimumkövetelményt” határozott meg a regionális mentőszervezetek számára: a többi közt elrendelték benne, hogy a mentőszolgálat gépkocsiparkjának legalább 85 százaléka részt kell, hogy vegyen a napi mentésben, a roham- és esetkocsi szolgálat üzemeltetésére kiemelt figyelmet kell fordítani, valamint, hogy engedélyeznek olyan munkaügyi intézkedéseket, mint a túlóra és a szabadságmegszakítás.

Nem tudták tartani

Egy lapunk által megkérdezett, az OMSZ-nál több éven át gépkocsivezetőként dolgozó volt bajtárs szerint a 2008-as rendelkezés ignorálása – és az ezzel együtt járó kapacitáscsökkentés – jelentősen veszélyeztetheti a betegellátást. Elmondása szerint a 85 százalékos járműpark-kihasználtságnál is gyakran előfordul, hogy például az egyik nappalos mentőautó tizenkét óra helyett csak nyolc vagy tíz órában „fut”, mert így jön ki túlóra nélkül a havi óraszám. Amennyiben azonban még ezt a minimumot is eltörlik, illetve redukálják, – véleménye szerint – az akár súlyos következményekkel is járhat a betegekre nézve.


Az eredeti levél és annak semmissé tétele – kattintson a nagyításhoz! Forrás: mentes-maskepp.blog.hu

Úgy tudja, Mártai István döntésének hátterében elsősorban az áll, hogy az utóbbi időben több, főként Toyota típusú gépkocsit vontak ki a mentésből amortizáció miatt, illetve amiatt, mert a járművek „kiöregedtek”, elmúltak 13 évesek, és a jogszabály az említett kor felett már nem engedélyezi azok használatát. A kiesést azonban az OMSZ nem tudta elegendő számú autóval pótolni.

„Úgy körülbelül 200 mentőt állítottak le, és folyamatosan esnek ki további autók, illetve az eset-rohamkocsik sem a legfiatalabbak. Ezeknek a helyettesítését az eddig vásárolt körülbelül 100 új gépkocsival nem lehet megoldani. A régi autók javítása és szervizelése viszont rengeteg pénzbe kerül. Visszavonták a 2008-as utasítást, mert már régen nem tudják tartani a 85 százalékot. Vannak olyan helyek, ahol pont az autók kidőlése, meghibásodása miatt küldenek haza dolgozókat vagy zárnak be állomásokat” – magyarázta.

Szorul a nadrágszíj

Tavaly novemberben számoltunk be egy ugyancsak Mártai István főigazgató által jegyzett – több tucat kiadáscsökkentő és bevételnövelő ötletet tartalmazó – tervezetről, amely már akkor arról árulkodott, hogy az OMSZ komoly anyagi gondokkal küzd.

Az intézkedési tervek között szerepelt – a többi közt – a koraszülött-mentési kapacitás csökkentése, több utángyártott gépjárműalkatrész használata, és a szociális-jóléti juttatások felülvizsgálata. Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa akkor közleményben tiltakozott a drasztikus takarékosság ellen.

A kiadáscsökkentő intézkedés – egyebek mellett – azért is volt meglepő, mert szeptember végén Mártai István még arról beszélt, hogy 11 milliárdos fejlesztésbe kezd a mentőszolgálat.

Parkolópályán

A blogbejegyzést a Facebookon több – a lájkolástól és retorzióktól nem félő – mentődolgozó kommentálta, hasonló tapasztalatokról beszámolva, mint az általunk megkérdezett egykori gépkocsivezető. „Nálunk most állítják le az esetkocsit 200 órában!” – írta egyikük, majd egy másik bajtárs hozzátette: „Nálunk is áll mentőautó. Hol nappal, hol éjszaka, de áll, személyzethiánnyal.

Kerestük az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztályát, hogy megtudjuk, mi indokolta a 2008-as főigazgatói utasítás visszavonását. Győrfi Pál szóvivő szerkesztőségünknek küldött válaszlevelében nem cáfolta a Mártai-féle dokumentumban foglaltak elrendelését, de kiemelte, hogy az „csak összefüggésében, más belső szabályzatokkal, utasításokkal együtt értelmezhető (éppen ezért szánták belső használatra)”. Hogy pontosan melyekkel, arra nem tért ki.

Hangsúlyozta viszont, hogy „mentőegységeink naponta országszerte mintegy 2500 feladatot látnak el, a mentőellátás zavartalan. Az Országos Mentőszolgálat folyamatos működése biztosított, az intézmény a 60 napon túli beszállítói tartozásállományt folyamatosan kiegyenlíti, a takarékos működés, a költségvetési egyensúly érdekében folyamatos munka folyik”.

Hozzátette: az OMSZ gépkocsiflottája a szervezett kocsiparkon felül tartalékjárműveket is tartalmaz, melyek száma valóban csökkent, de az elmúlt időszakban 120 új, korszerű mentőkocsit állítottak szolgálatba, és egy uniós pályázatnak köszönhetően nemrég 82 települést érintő mentőállomás-építési, illetve felújítási program is kezdődött.

380 autó helyett 120 – milliárdokért

A Magyar Nemzet már 2010 októberében, „Mentőautók végveszélyben” című cikkében arra figyelmeztetett, hogy 2011 januárjától 247 gépkocsi éri el a tízéves életkort, köztük olyanok, amelyek 600-800 ezer kilométert futottak. (Az akkori jogszabály még 10 évben maximálta a mentésben használható gépkocsik korát. Később – mivel több mint háromszáz kocsit kellett volna leállítani – módosították a rendeletet, és kitolták a korhatárt 13 évig.) A lap úgy értesült, akkoriban körülbelül 150 új járműre lett volna szüksége az OMSZ-nak, szinte azonnal, valamint ezeken felül további 230 autó beszerzését tervezték.


Az egyik új autó – Fotó: Neményi Márton

Mártai akkor úgy fogalmazott: olyan volumenű a járműpark elöregedése, hogy nincs idő megvárni az uniós pénzt. Ha a 150 gépkocsi cseréje nem történik meg minél hamarabb, akkor a tartalék-gépjárműpark száma minimálisra csökkenhet.

Az első esetkocsikra azonban még így is 2011 decemberéig kellett várni. Összesen 37 darab érkezett, 850 millió forintért. Réthelyi Miklós korábbi erőforrás-miniszter akkor azt mondta: további 570 millió forintos támogatásból hamarosan 23 kisebb esetkocsi, valamint egészségügyi felszerelés beszerzésére lesz lehetőség.

Az említett 23 úgynevezett „B” típusú mentőautó végül 2012 júliusában állt szolgálatba. Az ünnepélyes bemutató sajtótájékoztatón Győrfi Pál közölte: a mentőszolgálat 1,45 milliárd forintos kormányzati forrásból tovább folytatja a kiöregedett, leamortizálódott mentőkocsik csereprogramját. Az újabb 60 “B” típusú mentőautó gyártása már folyamatban van, azok “szolgálatba állítása” év végére várható. A már meglévő, illetve beszerzés alatt álló összesen 120 mentőautó után pedig a következő évben az Országos Mentőszolgálat további “nagy léptékű” mentőjármű vásárlást tervez, melyre európai uniós forrás teremt fedezetet – hangsúlyozta korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik